9 °C Budapest

A hiteleket is felpörgetheti a felújítási ingyenpénz: ezekre repülhetnek rá a magyarok

2020. október 19. 08:30

A lakásfelújítások jövő januártól elérhető állami támogatása jótékonyan hathat a fogyasztási hitelek piacára is, ismerteti a hétfői Világgazdaság.

A fogyasztási hitelek piacára is jótékony hatást gyakorolhat a 2021 januárjától elérhető lakásfelújítási támogatás, miután az igénylők jelentős része várhatóan külső finanszírozásból teremti elő a szükséges önrészt. A konstrukció az eddig ismertté vált felépítése alapján — a felújítás igazolt költségének a fele, de legfeljebb hárommillió forint járhat támogatásként — főleg a személyi kölcsönök, a szabad felhasználású jelzáloghitelek és a babaváró konstrukció piacára hathat kedvezően. A pluszkeresleti hatás már rövid távon megjelenhet: bár a program csak január elsején kezdődik, a lakásfelújításra készülők a közeljövőben elindíthatják a hiteligénylést.

A fogyasztási hitelek piacának jól is jön némi ösztönzés: bár a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2020 első nyolc hónapjában 2,4 százalékkal, 786,9 milliárd forintra nőtt az új szerződések összege az egy évvel korábbihoz képest, a babaváró hitel hatása nélkül 37 százalékkal zsugorodott a piac, 370,8 milliárdos szerződéses összeg mellett. A legnagyobb, 38,3 százalékos éves visszaesés pont a húzóterméknek számító személyi kölcsönöknél jelentkezett: ezekből 234,9 milliárd forintra szerződtek nyolc hónap alatt a pénzügyi szolgáltatók.

Kézenfekvő személyi hitelt felvenni a támogatáshoz szükséges saját erő előteremtéséhez, mert itt nincs szükség ingatlanfedezetre. Így a folyósítás is napokon belül megtörténhet. A nagyobb összegű személyi kölcsönökhöz ugyanakkor kellően magas jövedelem is kell, ezek híján pedig a képbe jöhetnek a hosszabb futamidejű — ezáltal jóval alacsonyabb havi terhet is lehetővé tevő -, ingatlanfedezet mellett nyújtott szabad felhasználású jelzáloghitelek. Az erre jogosult és gyermeket is tervező családoknál reális opció lehet a babaváró kölcsön felvétele is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem