A helyzet kétségbeejtő: ilyen horrorösszegeket kérnek már egy szobáért is

Pénzcentrum2019. augusztus 7. 17:33

Ahogy arra számítani lehetett, a ponthatárok kihirdetése felélénkítette az albérletek piacát. A kínálat közel 30 százalékkal nőtt. Budapesten egy kiadó szoba átlagos bérleti díja 65 ezer forint. Ugyanez Debrecenben, Miskolcon és Pécsen egyaránt 35 ezer forint, Győrben és Szegeden pedig 45 ezret kérnek a szobákért. Augusztus végén a kollégiumi férőhelyek elosztása után újabb keresleti hullám várható a bérlők részéről.

Megjött az első mérleg az albérletpiacról a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után, amelyből látszik, hogy jelentősen élénkült a kiadó lakások piaca - derül ki az ingatlan.com legfrissebb körképéből. A ponthatárok július 24-i kihirdetése utáni 10 napban a magánszemélyek 28 százalékkal több hirdetést adtak fel, mint az azt megelőző 10 napban.

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: “Az utóbbi években mindig ez a forgatókönyv, közel 30 százalékos kínálatbővülést eredményez a ponthatárok kihirdetése. Sok lakástulajdonos direkt ebben az időszakban lép piacra".

A szakember hozzátette: a piac élénkülése, a felpörgő kereslet idáig nem járt együtt a bérleti díjak emelkedésével, részben a kínálatbővülés miatt. Amúgy pedig az fővárosban és az egyetemvárosokban a hosszú távú kiadásnál stabilizálódás látszik a bérleti díjakban.

Mennyiért adnak egy szobát?

Az ingatlan.com elemzése szerint a ponthatárok kihirdetése utáni egy hétben a kiadó lakások átlagos bérleti díja a fővárosban 160 ezer forint volt, ez megegyezik az 1-2 héttel korábbi szinttel és a többi egyetemvárosban is stabilak maradtak az árak.

A portál megvizsgálta azt is, hogy az egyetemvárosokban mennyiért adnak ki egy szobát, mivel a diákok ebben az időszakban a legolcsóbb ajánlatokat keresik a kínálatban. Budapesten 65 ezer forint egy kiadó szoba havi átlagára. Debrecenben, Pécsen és Miskolcon egyaránt 35 ezer forintot kérnek a szobákért. Szegeden és Győrben drágábban lehet szobát bérelni, mindkét városban 45 ezer forintot kell adni értük.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Jön még egy hullám

Az ingatlan.com szakértője azt is elmondta, hogy az albérletpiacon lesz még egy élénkülés várhatóan augusztus utolsó 1-2 hetében, amikor kiosztották a kollégiumi férőhelyeket. A kimaradó diákoknak ugyanis albérlet útján kell megoldani a lakhatásukat.

Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

Balogh László szerint az albérletpiac és a bérleti díjak alakulása szempontjából a jövőben lényeges kérdés lehet, hogy a rövid távú lakáskiadás, azaz lakáshotelekre vonatkozó szabályok területén egy esetleges szigorítás milyen hatással lesz a kínálatra és a keresletre.

Címkék:
hitel, lakáshitel, ingatlan, Budapest, lakásbérlés, összeg, albérlet árak, kiadó szoba,