14 °C Budapest
Elderly lady sitting at the table, staring outside. Cat blurred in foreground.

Itt a 19 pontos lista: valójában ezen múlik, kik kaphatnak pénzt a bankoktól

2021. november 26. 05:46

Ismét virágkorukat élik a személyi kölcsönök, és szakértők szerint az év vége is erős lehet a szabad felhasználásra folyósított hitelek piacán. Éppen ezért a Pénzcentrum, hogy segítse az igénylőket, most összeszedte azokat az ügyes bajos kérdéseket, amelyek rendszerint előkerülnek fogyasztói oldalról.

Ismét virágkorukat élik a személyi kölcsönök a legfrissebb statisztikai adatok szerint. A pandémia első hullámai idején tapasztalható visszaesés már a múlté, sőt, folyamatos a növekedés: az MNB friss adatai szerint augusztusban még 45,14 milliárd forint volt a magyar háztartásoknak nyújtott forint személyi hitelek új szerződéseinek összege, szeptemberben pedig a szám 46,25 milliárd forint volt. Ez 1,11 milliárd forintnyi emelkedést jelent, tehát ennyivel több pénzt helyeztek ki a magyar bankok személyi kölcsön formájában. A csúcs azonban még messze van, 2019 májusában ez az összeg 55,8 milliárd forint volt.

A fogyasztási hitelt, mely az egyik legnépszerűbb hitelfajta lakossági körben, jellemzően használati tárgyak megvásárlásához, javíttatásához, adott esetben szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsönök összefoglaló neve. Ezen belül a személyi kölcsön egy olyan lehetőség, amely váratlan helyzetekben, nagyobb kiadás esetén megoldást jelenthet a családok részére, persze csak ha az igénylő minden egyes feltételnek megfelel, és biztosítva látják a bankok, hogy képes vissza is fizetni a pénzt.

Fontos tudni róla, hogy ellentétben a lakáshitellel, egy ingatlanfedezet nélküli konstrukcióról van szó, ami nagyobb kockázatot jelent a banknak, éppen ezért jellemzően magasabb kamattal kínálják. A Pénzcentrum most összeszedte és meg is válaszolja azokat az elméleti és gyakorlati kérdéseket, melyeket mindenkinek át kell gondolnia, mielőtt hitelt vesz fel. Mivel ez ma már egy viszonylag könnyű művelet, nem igényel túl sok adminisztrációt, a magyar bankok egymással versengve egyszerűsítik le az igénylés folyamatát, ugyanakkor mivel egy évekig tartó elköteleződéssel, vállalással kár, érdemes nem csak átgondolni a döntést, de tájékozódni is a pontos részletekről.

A jó döntés érdekében hasonlítsuk össze a hitelek konkrét feltételeit is! Akadnak pénzügyi intézmények, amelyek pl. csak 1,5-2 millió forintnál nagyobb hitelösszegre kínálnak fogyasztóbarát személyi hitelt, más intézményeknél viszont pár százezres ajánlatok is vannak, továbbá a minimálisan igényelhető futamidőben is jelentős eltérések lehetnek. Emellett egy intézményen belül is akár jelentősen különbözhet a THM akkor, ha mindössze néhány hónappal módosítjuk a futamidő hosszát

 – hívja fel a figyelmet Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője

1. Mi a különbség a szabad felhasználású jelzáloghitel és a személyi kölcsön között?

A felvett összeg mindkét esetben szabadon elkölthető, ugyanakkor van különbség a két konstrukció között. Ahogy a nevéből is ki lehet következtetni, a jelzáloghitel esetében szükség van ingatlanfedezet bevonására, míg a személyi kölcsön fedezet nélküli hiteltípus, ezáltal kockázatosabb a bank szempontjából, így rendszerint a kamatai is magasabbak, az igényelhető összeg viszont alacsonyabb. Mivel azonban csak az igénylő rendszeres fizetése a fedezet, így a szabad felhasználású jelzálogkölcsönnél szükséges egyéb díjak (értékbecslés, közjegyzői okiratba foglalás, földhivatali dokumentumok és egyéb illetékek) megfizetésére nincs szükség. Éppen ezért sokkal hamarabb megkaphatjuk, ma már akár egy hétnél rövidebb idő alatt is a számlánkon lehet a pénz – amennyiben az igényelt összeg és a jövedelmünk is megfelelt a bank elvárásainak.

2. Min múlik, kaphatok-e személyi kölcsönt?

Ez elsősorban a stabil, leigazolható jövedelmedtől összegétől függ, valamint a határozatlan munkaviszony hosszától: a minimum elvárás bankonként változik, de 3-12 hónapot mindenhol elvárnak, határozott idejű munkaszerződések esetében szigorúbban vizsgálják a kérelmező anyagi helyzetét. (Külön pontokban térünk ki, mire számíthatnak az egyéni vállalkozók, valamint a nyugdíjasok.) Aki viszont KHR-listás, az egészen biztosan nem kaphat személyi kölcsönt.

3. Milyen papírok, dokumentumok szükségesek a hitel felvételéhez?

Ezt annál a banknál fogják pontosan megmondani, amelyik mellett végül döntünk, de 3 havi bankszámlakivonatot általában szoktak kérni, ahogy munkáltatói igazolást is. Feltétele még a magyarországi lakcím.

4. Mire költhetjük a személyi kölcsönt?

A hitelösszeg elköltése nincs célhoz kötve, tehát szabadon felhasználható ellentétben például az áruhitellel, mely szintén fogyasztási hitel. Azt egy konkrét árucikkre igényelhetjük.

5. Mekkora összeget igényelhetünk minimum, és mekkora lehet a személyi kölcsön maximuma?

Bankonként ez is változik, de legkevesebb 200-300 ezer forint szokott lenni a kihelyezett összeg, maximuma sok esetben 8 és 10 millió forint közé esik.

6. Hogy döntik el a bankok, mennyi pénzt kaphatunk és mennyi idő alatt kell visszafizetnem?

Személyi hitel esetében mivel ingatlan-, vagy tárgyi fedezet bevonása nem történik, kizárólag a rendszeres havi bevételeid összege dönt arról, mennyi hitelt kaphatunk legfeljebb, és milyen hosszú futamidőre. Elsősorban a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató korlátozza a maximális törlesztőrészlet összegét, azaz a bevételeink bizonyos hányadánál nem lehet magasabb a törlesztőnk. Az új hitel törlesztője mellett természetesen figyelembe veszik a már fennálló kötelezettséget, azaz a már meglévő hitel(ek) törlesztői is beszámítódnak.

A jövedelem hiteltörlesztésre fordítható maximális aránya 50 %, ha a hiteligénylő (és hitelszerződésben adóstársként szereplők) igazolt havi nettó összjövedelme meghaladja az 500 ezer forintot, akkor 60 %.

7. Mennyi idő alatt kell visszafizetnünk a kölcsönt?

A futamidő befolyásolja a törlesztőrészletek nagyságát, és a kamatot is. Minél hosszabb a futamidő, annál alacsonyabb a törlesztőrészlet, de több kamatot is kell fizetni.

8. Adóstárs bevonása lehetséges?

Igen, ahogy a lakáshitel esetében, úgy a személyi hitel felvételekor is lehetőséged van adóstárs bevonására, de fontos tudni, hogy ő az adóssal megegyező kötelezettséget vállal. Előnye, hogy mindkettőjük bevételét figyelem beveszik, összeadódik, így könnyebben kaphatják meg a tervezett összeget.

9. Mi történik, ha nem tudjuk törleszteni a hitelt?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mint ahogy az már kiderült, a személyi hitel esetében ingatlanfedezet bevonására nincs szükség, ilyen értelemben tehát nem kockáztatjuk a tulajdonunkat, ugyanakkor van veszítenivalónk, ha nem fizetjük rendszeresen a részleteket. A törlesztés elmaradása esetén a bank késedelmi kamatot számít fel, és a fizetésünk egy részét, legfeljebb 33 százalékát zárolhatják is. Ha pedig már követeléskezelőhöz került, a végrehajtási fázisba, akkor végső esetben akár vagyontárgyainkat is lefoglalhatják.

10. Emelkedhet a törlesztőnk?

A személyi hitelek jellemzően futamidő végéig rögzített kamatozásúak, így a törlesztő összege nem változik. Éppen ezért magasabb kamattal indulnak, mint a változó kamatozású hitelek (például a lakáshitel), viszont ezáltal sokkal kiszámíthatóbbak.

11. Saját bankunknál érdemes igényelni, ők adják nekem a legkedvezőbb ajánlatot?

Ez nem feltétlenül van így, érdemes körülnézni, áttekinteni több ajánlatot, például egy hitelösszehasonlító kalkulátorral, hiszen az ajánlat nagyban függ attól, mennyi a fizetésünk, mennyi pénzt szeretnénk igényelni, mekkora futamidővel.

12. Mennyi lehet a THM maximális összege a személyi hiteleknél?

A teljes hiteldíj mutató (THM) megmutatja, hogy éves szinten milyen költség mellett juthatunk hozzá az adott hitelhez. THM nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét, a jegybanki alapkamat mértéke jelenleg 2,10 %.

13. Milyen extra költségek terhelik a hitelfelvevőt?

Ez is változhat bankonként, a feltételek közt pontosan megtalálhatjuk, ám ha fogyasztóbarát hitelt választunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a folyósítási díj maximuma a hitelösszeg 0,75%-a, teljeskörű online hitelfelvétel esetén folyósítási díj nem számítható fel.

14.  Hogyan kaphatjuk meg a hitelösszeget?

Személyi kölcsön esetében a bank a hiteligénylőnek utalja a kölcsönt, ami azután szabadon felhasználható.

15.  Hogyan tudjuk törleszteni a hitelt?

Törleszteni a „hagyományos” módokon lehet, átutalással, pénztári befizetéssel, csekken, illetve terheléses megbízással – amennyiben erre mód van.

16.  Előtörleszthetem-e a hitelemet, azaz kifizethetem-e egy összegben a futamidő lejárta előtt?

Igen, erre jellemzően van lehetőség, azonban nincs ingyen, bizonyos összeget, jellemzően 1-2 %-ot ezért felszámol a bank, hiszen az előre kalkulált kamattól ez esetben elesik. Fogyasztóbarát hitel esetében azonban az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 0,5%-át, míg 1 évnél rövidebb hátralévő futamidő esetén az előtörlesztés díjmentes.

17.  Nyugdíjas kaphat személyi hitelt?

Igen, erre van lehetőség amennyiben a feltételeknek megfel, [GPK1] azaz van annyi igazolható bevétele, amennyiből kit tudja gazdálkodni biztonságosan a törlesztőt. Bizonyos feltételeket azonban szabhatnak a bankok, sok esetben például kikötik, hogy maximum hány éves lehet az utolsó törlesztő befizetésekor.

18.  Egyéni vállalkozó kaphat hitelt?

Igen, erre is van lehetőség, ez esetben a bevételei összegéről a NAV-tól kell igazolást kérni. Jellemzően egy lezárt üzleti év a feltétele annak, hogy valaki egyéni vállalkozóként személyi kölcsönt kapjon.

19.  GYES-en, GYED-en lévő kismamák kaphatnak személyi hitelt?

Mivel a GYES önmagában nem fogadható el jövedelemként, ezért erre nincs lehetőség: hitelhez munkából származó bevételre van szükség. Másodlagos jövedelemként azonban be szokták számítani a bankok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem