1,3 millió magyar nem tévedhet: neked is kell az ingyenhitel?

2017. június 29. 14:42

Csökkent a hitelkártyák száma Magyarországon, mindemellett egyre okosabban használjuk kártyáinkat. Most olyan időszakban vagyunk, ahol könnyű megcsúszni, ezért fokozottan érdemes odafigyelni, hogy mire érdemes hitelkártyát használni és mire nem. Mutatunk néhány elérhető hitelkártyát is a piacról.

Többször foglalkoztunk az elmúlt időszakban a hitelkártyákkal. Egyik cikkünkbenazt jártuk körbe, hogy mik a hitelkártyák főbb tulajdonságai illetve mi alapján válasszunk magunknak plasztikot. Egy másik cikkünkben pedig annak jártunk utána, hogy mennyire tudatosan használják a magyarok a hitelkártyáikat, azaz a kártyahasználók mekkora része fizeti vissza időben, a kamatmentes perióduson belül havi tartozását.

Két szempontból is újfent érdekes a téma. Egyfelől, a jegybank statisztikái szerint 2017 I. negyedévében 1 311 158 hitelkártya volt kibocsátva hazánkban, tehát a magyar családok jelentős részét érinti a kérdéskör. Másik szemszögből viszont azért érdekes, mert régen nem szüntettek meg annyi hitelkártyát Magyarországon három hónap alatt, mint az elmúlt negyedévben, számszerűleg közel 62 ezret.

Jellemzően a magasabb kiadásokkal járó időszakok során - például a téli ünnepek, vagy a nyári nyaralás időszaka - több ügyfél fizet kamatot, míg az egyéb időszakokban inkább kihasználják a kamatmentes periódust

- árulta el a Pénzcentrumnak korábban az FHB Bank sajtóosztálya.

Most tehát abban az időszakban vagyunk, amikor többen nem fizetik vissza tartozásukat időben, így csinálva hasznot bankjuknak.

Mindenesetre, ahogy a lenti diagramon is látszik, a magyarok egyre tudatosabban használják hitelkártyáikat, hisz egyre többször használják azt vásárlásra, és egyre kevésbé készpénzfelvételre. Ez azért fontos, mert készpénzfelvételre a legtöbb hitelkártya esetében nem vonatkozik kamatmentes időszak, tehát a vásárlás napjától fizethetjük a havi 2,5-3 százalékos kamatot, melynek éves THM értéke a 40 százalékot is megközelíti.

Vásárolni pedig azért éri meg kártyával, mert legtöbbször valamilyen pénzvisszatérítéshez jutunk, és ha időben (tehát a türelmi időszak végére) visszafizetjük a teljes tartozásunkat, abban az esetben ez nekünk semmibe sem került, tehát olyan hitelt kaptunk, amiért még fizettek is nekünk.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bankok sem járnak egyébként rosszul a hitelkártyával, különben nem ajánlanák. Egyfelől éves díjat szednek a kártyák használatáért, másfelől pedig sokan nem tudják visszafizetni a hitelkártya teljes kintlévőségét havonta, és ilyenkor bizony súlyos pénzeket kell kamatként kifizetniük.

Nézzük meg a Pénzcentrum hitelkártya összehasonlítójával, hogy a különböző bankok, milyen hitelkártya-ajánlatokkal rendelkeznek. A vastagabb kártyanevekre kattintva pedig már indíthatod is az igénylést. A CIB Bank CIB Café Hitelkártyája 0 forintos első éves kártyadíjjal csábítja az ügyfeleket, valamint 10 százalékos költésarányos visszatérítéssel, melynek a maximuma 10 ezer forint az akciós időszak alatt. A Budapest Bank Jóljáró kártyájának  első éves díja 5 100 forint, ennek fejében 3 százalék jóváírást kapunk benzinvásárlás és 2 százalék visszatérítést élelmiszer-vásárlás esetén. 

A Cetelemnél a Cetelem Klubkártyával való vásárlás után 1 százalék visszatérítés jár, de kedvezményprogramjuknak köszönhetően több elfogadóhelyen lehet 5-15 százalék kedvezményt is elérni, az éves díj pedig 2 990 forint. Az Erste Bank Max Hitelkártyája esetében ötezer forint csatlakozási bónusszal és 4 százalékos vásárlásarányos pénzvisszatérítéssel csábítják az ügyfeleket, igaz, ezt csak 3, általad megválasztott üzletkategóriában történő vásárláskor fizetik ki.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem