19 °C Budapest

105 ezer nőt érint Orbán diákhiteles csomagja: 133 milliárd a tét

Pénzcentrum
2017. május 26. 15:00

Orbán Viktor csütörtökökön átfogó családtámogatási csomagot jelentett be, amelynek részeként a gyermekes anyukáknak akár teljesen elengedhetik a diákhiteles tartozásukat. Utánajártunk, mekkora összegtől szabadulhatnak meg így a magyar nők és hányan élhetnek a lehetőséggel, ha bevezetésre kerül.

Csütörtökön jelentette be Orbán Viktor, hogy a kétgyerekes anyukáknak a diákhiteles tartozásuk felét, a háromgyerekeseknek pedig az egész adósságot elengednék. Ugyan a részletek még nem ismertek, azonban kíváncsiak voltunk, hány nőt érint az adósság elengedésének, ezért megkérdeztük erről a Diákhitel Központo:

  • Jelenleg 92 300 Diákhitel1 és 12 900 Diákhitel2 élő szerződés van, vagyis akár 105 ezer tartozást is elengedhetnek. Persze vannak olyanok, akik mindkét konstrukcióval éltek, így az érintettek száma ennél alacsonyabb, viszont számukra az elengedés mértéke is nagyobb lehet.
  • Lényeges, hogy 73 ezer, illetve 3800 szerződés esetében már tölresztenek az adósok, így ők megfontolhatják, hogy gyereket vállaljanak a törlesztés helyett. Itt érdemes megjegyezni, hogy CSED, TGYES/TGYÁS, GYED vagy GYES-re jogosultak kérhetik a törlesztés szüneteltetését és kamattámogatást is kaphatnak.
  • Az átlagos tartozás (nőknél) 1,32 millió forint a Diákhitel1, illetve 820 ezer forint a Diákhitel2 konstrukciónál, ezeket az összegeket engedhetik el részben vagy egészben az adósoknak.


Ha az egész adósságot elengednék, a Diákhitel1-nél 122, a Diákhitel2-nél 11 milliárdos tétel lenne, vagyis

összesen 133 milliárd forintnyi tartozást kellene elengedni.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem