18 °C Budapest
Budapest, 2024. március 6.PET-palack, a háttérben egy palackbegyûjtõ automata a Mol MOHU és a Returmatic magyar fejlesztésû italpalack-begyûjtõ rendszerének bemutatóján a Hungexpo A pavilonjában 2024. március 6-án. A begyûjtõautók a

Új világ jön a PET-palackokkal kapcsolatban: itt van minden fontos tudnivaló!

2026. augusztus 18. 12:30

Komoly és előremutató vállalásokat tettek a hazai ásványvíz- és üdítőital palackozással foglalkozó cégek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026-ban lezárt eljárásainak eredményeként. A vizsgált vállalkozások által meghatározott fogyasztói edukációs intézkedések, illetve társadalmi kampányok jelentős hatással lehetnek a fenntarthatósággal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra, társadalmi szemléletre, illetve a PET-palackok magyarországi újrahasznosítására is. A GVH az érintett cégek kötelezően előírt vállalásainak végrehajtását következetesen ellenőrzi majd.

A műanyagból készült, úgynevezett PET (polietilén-tereftalát)-palackok használata rendkívül nagy környezeti kihívást jelent globálisan. 2025-től a Magyarországon forgalomba kerülő PET-palackoknak is legalább 25 százalékban újrahasznosított műanyagot (rPET) kell tartalmazniuk. Az intézkedés az Európai Unió egyszer használatos műanyagokra vonatkozó irányelve alapján lépett életbe. Az Európai Unió tervei szerint 2030-ra a PET-palackok újrahasznosított anyagtartalmának el kell érnie a 30 százalékot, hosszú távon pedig az 50 százalékot.

Mindezek alapján jelentősen felértékelődött a PET-palackok újrahasznosítása, illetve az ezzel kapcsolatos környezetvédelmi és fenntarthatósági állítások. Ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2024 nyarán egyszerre három versenyfelügyeleti eljárást indított PET-palackokkal kapcsolatos zöld állítások miatt.

A GVH gyanúja szerint az érintett vállalkozások (1. Fonte Viva Kft. és MOL Nyrt., 2. Szentkirályi Magyarország Kft., 3. Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft. és a The Coca Cola Company) az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtéveszthették a fogyasztókat.

Az eljárások során a GVH Versenytanácsa egyik cég esetében sem állapított meg jogsértést, ugyanakkor több aggályt is megfogalmazott az érintett vállalkozások kereskedelmi kommunikációjával kapcsolatban. Ezek hatására a cégek jelentős vállalásokat tettek, amelyek végrehajtása nem csak a vállalkozások belső megfelelését és jogszerű kommunikációját biztosítja, hanem a magyar fogyasztók általános tájékozottságát is támogatja a palackozott italtermékek környezeti hatásait illetően.

A Fonte Viva Kft. és a céget 2018 óta tulajdonló MOL Nyrt. komplex vállaláscsomagot ajánlottak fel a GVH Versenytanácsának. A 2026 márciusában lezárt eljárásban a cégek vállalták a kereskedelmi kommunikációjukkal kapcsolatos belső folyamataik fejlesztését; egy megfelelési (compliance) szakértő kijelölését; valamint egy részletes belső megfelelési szabályzat kialakítását a jövőbeni kereskedelmi kommunikációk tekintetében, mely a környezeti állításokra vonatkozó intézkedéseket is tartalmaz.

Ezen vállalásokon túlmenően a vállalkozások érdemi edukációs intézkedéseket is meghatároztak. A cégek vállalták, hogy olyan edukációs tartalmakat állítanak össze, melyek kiterjednek a palackozott termékek környezeti hatásaira és a palackvisszaváltási folyamat fontosságára is.

A második – 2026 májusában lezárt – eljárás során a Szentkirályi Magyarország Kft. szintén részletes, kötelezettségvállalási csomagot nyújtott be a Versenytanács számára. Ennek keretében a cég vállalta egy új belső megfelelési program kidolgozását és bevezetését, amely kiemelten figyelembe veszi a GVH zöld marketing iránymutatásait; belső képzések tartását a releváns munkakörben dolgozói számára; valamint a honlapi kommunikációjának felülvizsgálatát. A Szentkirályi vállalta továbbá a betétdíjas visszaváltási rendszerrel kapcsolatos tájékoztatásának fejlesztését is. Ennek keretében a Szentkirályi 2029 végéig negyedévente közzéteszi a weboldalán, hogy a forgalomba hozott PET-palackok mekkora arányban kerültek ténylegesen vissza a rendszerbe, mely adatok közérthetőségét idősoros grafikonnal segíti majd.

A harmadik eljárás során – amelyet a napokban, 2026 augusztusban zárt le a GVH – a Coca-Cola vállalkozáscsoportba tartozó cégek (Coca-Cola Magyarország Szolgáltató Kft., The Coca-Cola Company, SA Coca-Cola Services NV) és a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. részletes kötelezettségvállalási csomagot nyújtottak be a GVH aggályainak kezelése érdekében, melyet a GVH javaslatainak megfelelőnek bővítettek is. Az érintett cégek vállalták, hogy egy célzott és jelentős költségvetésű reklámkampányt indítanak Magyarországon a korábban is használt „Hasznosíts újra” szlogenjére építve.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kampány célja az lesz, hogy ösztönözze a fogyasztókat a PET-palackok újrahasznosításának segítésére, és növelje tudatosságukat, valamint ismereteiket az újrahasznosítás hazai gyakorlati lehetőségeit és a releváns környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontokat illetően. Az eljárás alá vontak vállalták továbbá, hogy meghatározott ideig nem hivatkoznak a „100%-ban újrahasznosítható” kifejezésre a Naturaqua termékek kapcsán.

A GVH Versenytanácsa mindhárom eljárás esetében úgy ítélte meg, hogy az eljárás alá vontak vállalásai érdemiek, és előremutatóak, így alkalmasak az azonosított problémák és a GVH aggályainak kezelésére. A GVH Versenytanácsa jogsértés megállapítása, vagy annak hiánya nélkül zárta le az eljárásokat, és kötelezte az eljárás alá vont cégeket a vállalt kötelezettségek teljesítésére. A maradéktalan teljesítés tényét a GVH a későbbiekben utóvizsgálatok keretében ellenőrzi majd.

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt években kiemelten foglalkozik az ún. „zöld állításokkal”. 2024 januárjában publikálta a kérdéskört vizsgáló piacelemzését, amely rávilágított többek között arra, hogy sok esetben nem egyértelműek, zavarosak a zöld reklámüzenetek, a fogyasztók jelentős része pedig nincs tisztában az egyes állítások és jelölések pontos tartalmával, illetve jelentésével.

A versenyhatóság felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a zöld állításokat tartalmazó kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során mindig körültekintően járjanak el. A zöld állításoknak minden esetben világosan és tárgyilagosan igazolhatónak kell lenniük. A GVH a vállalkozásokat segítő tanácsait Zöld marketing útmutatójában foglalta össze, a fogyasztókat pedig a Gondolja Végig Higgadtan! kampánysorozata keretében segíti a zöld üzenetekkel kapcsolatos eligazodásban.

Fotó: Lakatos Péter, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 11. 13:10
Három hónappal tovább marad a közmédia átalakításáért felelős miniszteri biztos Grósz Judit.
Holdblog  |  2026. szeptember 11. 12:12
Alig lélegezhetett fel Európa az energiaválság után, az iráni konfliktus és az orosz-ukrán háború új...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 11. 08:39
Ősszel sokan elkezdik figyelni a fűtést, a villanyt, a meleg vizet és a havi rezsit. Közben van egy...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 11. 08:00
Japán kutatók olyan műanyagot fejlesztettek, amely sós vízben néhány óra alatt, a szárazföldön pedig...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 11. péntek
Teodóra
37. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 11. 14:27