18 °C Budapest
Customer hoarding paper towels during the coronavirus crisis in Germany

A németek már megint megcsinálták: zuhan az infláció, csökken a rezsi

MTI
2023. december 8. 18:35

Az élelmiszerár-emelkedés lassuló ütemének és az energiaárak csökkenésének köszönhetően novemberben két és fél éves mélypontra csökkent az infláció Németországban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint. Novemberben a Destatis végleges kalkulációja alapján az előzetes adattal megegyező, 3,2 százalék lett az éves áremelkedés, alacsonyabb az októberi 3,8 százaléknál.

Novemberben az infláció már az ötödik egymást követő hónapban csökkent, és az elért szint 2021 júniusa óta a legalacsonyabb lett Németországban. Ruth Brand, a Szövetségi Statisztikai Hivatal elnöke az adatokat kommentálva megjegyezte, hogy "2023 októberében és novemberében különösen sok energiatermék lett olcsóbb, mint egy évvel korábban volt. Az éves élelmiszerár-infláció szintén tovább enyhült, de még mindig jelentősen meghaladja az általános inflációt."

Novemberben az energiatermékek ára 4,5 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak az októberi 3,2 százalékos éves csökkenés után. Az energiaárak október óta a bázishatás miatt csökkennek. Az üzemanyagárak éves csökkenése novemberben 6,9 százalék volt, a háztartási energia 2,7 százalékkal lett olcsóbb. A könnyű fűtőolaj ára 19,4 százalékkal, a földgázé 18,3 százalékkal csökkent. A villamos energia ára viszont tovább emelkedett, novemberben 1,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az élelmiszerárak 5,5 százalékkal emelkedtek novemberben az előző év azonos hónapjához képest. Az élelmiszerárak emelkedésének az üteme lassul, októberben 6,1 százalék, szeptemberben 7,5 százalék, augusztusban 9,0 százalék volt. A novemberinél kisebb mértékben legutóbb 2022 februárjában emelkedtek az élelmiszerárak, 5,4 százalékkal.

Novemberben a fogyasztói árak energiaárak nélkül 4,0 százalékkal, élelmiszerek és energiaárak nélkül pedig 3,8 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek és energia nélkül számított fogyasztói árindex - a maginfláció - novemberben 2022 augusztusa óta először csökkent a négy százalékos szint alá.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az előző havihoz képest a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek novemberben, szintén az előzetes adattal megegyező mértékben az októberi stagnálás után.

Az energiaárak összességében jelentősen, 4,5 százalékkal csökkentek novemberben az előző hónaphoz képest. A földgáz 3,0 százalékkal, a könnyű fűtőolaj 2,9 százalékkal lett olcsóbb. Az üzemanyagárak 2,6 százalékkal csökkentek. Ezzel szemben az élelmiszerárak összességében 0,6 százalékkal emelkedtek az előző hónaphoz képest. Különösen a zöldségek drágultak, egy hónap alatt 4,1 százalékkal.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2024. október 8. 14:45
A bankrohamok közvetlen kiváltó okát sok esetben homály fedi. Igaz ez a 2023 tavaszát jellemző ameri...
MEDIA1  |  2024. október 8. 13:49
Megváltoztatta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a Fővárosi Törvényszék korábbi, elsőfokú ítél...
Kiszámoló  |  2024. október 7. 14:09
Magyarországon a legnagyobb a környező országok közül az adóelvonás a GDP arányában. De hiába mi fiz...
Holdblog  |  2024. október 7. 08:00
Több élelmiszernövény is lehet bioüzemanyag, de az igazi lehetőség a második generációban van. Növén...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 9. szerda
Dénes
41. hét
Október 9.
Postai világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?