Orbán azt követeli, hogy vegyék le az ukrán csatlakozás témáját az EU-csúcs napirendjéről.

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, és 53 százaléknyian érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik – derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.
Az elmúlt egy év során az infláció meghaladta a bérnövekedés ütemét, a reálbér – a pénzromlás visszaszorulásával párhuzamosan – várhatóan ezekben a hónapokban áll ismét növekedési pályára. Ebben a helyzetben mérte fel a Trenkwalder 500 fős felmérésében a versenyszféra munkavállalóinak fizetésükkel, illetve jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatos attitűdjeit.
Az infláció következményeit a munkavállalók is érzékelik: a válaszadók 48 százaléka elégedetlen a jelenlegi bérszintjével. A fizetésüket keveslők 31 százaléka elégedne meg 20 százalékon belüli béremeléssel, további 30 százalék 20-30 közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek. A többség azonban legkorábban januárban számíthat a következő fizetésemelésre: szeptember végén mindössze a válaszadók 28 százaléka számolt be arról, hogy munkáltatója év közbeni emeléssel kompenzálta legalább részben a pénzromlás hatásait.
Az inflációs környezetben könnyebben kialakulhatnak számottevő bérkülönbségek az egyes munkahelyek között, ezért fontos azt is figyelemmel kísérni, hogy a munkavállalók mekkora plusz jövedelemért hajlandók a munkahelyváltásra. Az összes válaszadó 7 százaléka már 10 százalékkal magasabb fizetésért is váltana, 30 százalékkal kedvezőbb alternatív állásajánlatért pedig már 65 százaléknyian hagynák ott jelenleg állásukat.

„A felmérés adatai is megerősítik azt a megállapítást, hogy idén visszaesett a munkáltatók munkaerő iránti kereslete, és ezzel párhuzamosan romlott a munkavállalók alkupozíciója – emelte ki Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – Ennek megfelelően az igények a jobb kereseti lehetőségektől a biztonságos jövedelem fenntartása felé mozdultak el.”
Egy éven belüli munkahelyváltást a válaszadók 46 százaléka tervez, ami 7 százalékpontos visszaesés a tavaly őszi 52 százalékkal szemben. Az érintettek 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a következő 12 hónapban fontosabb a munkahelye biztonsága, mint az, hogy a bére az inflációt meghaladó mértékben emelkedjen. Ez tavalyhoz képest 6 százalékpontnyi emelkedés. A tavalyi 58 százalékhoz képest pedig idén mindössze 45 százaléknyian gondolják úgy, hogy ha jövőre nem kapnak fizetésemelést, akkor biztosan felmondanak a munkahelyükön.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%, a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kényszerű kompromisszumok iránti hajlandóságot jelzi az is, hogy idén a munkavállalók 63 százaléka jelezte azt a felmérésben, hogy amennyiben munkáltatója nehezebb helyzetben működik, fizetésemelésének egy részét átmenetileg nem anyagi juttatásként (home office, utazási költség, képzés, stb.) is elfogadja. Tavaly ilyenkor ez az érték 2 százalékponttal volt alacsonyabb.
Mindez szorosan összefügg azzal, hogy a válaszadók 53 százaléka érzi úgy, hogy a idén nehezebben lehet egy szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Tavaly ez az arány még csupán 45 százalék volt.
„A reálbércsökkenés és a szűkülő hazai lehetőségek ismét megnövelték annak kockázatát, hogy a magyar munkaerő egy része újból növekvő számban fordul a külföldi munkalehetőségek felé, ami tovább növelheti a hazai munkaerőpiac strukturális problémáit” – tette hozzá Nógrádi József, Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója.

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Hatalmas előzésbe kezdett a Moszkvics
- Szijjártó Péter üzent a német külügyminiszter asszonynak
- Orbán Viktor Mikulássá borostásodott - kép
- Beperelte Magyarországot a Pfizer és a BioNTech - a nap hírei
- Robert Fico közölte Denisz Smihallal: Szlovákia nem hisz az ukrajnai konfliktus katonai megoldásában
- Bobby Ewing, Thomas, a gőzmozdony - bársonyos hangú színészé a Kaszás Attila-díj
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


