Kihúzták a Skandináv lottó 2023/23. heti nyerőszámait. Ezen a héten telitalálatos szelvény nem volt, így a következő héten már 185 millió forint lesz a tét.

Rekordot döntött febrár végére az államháztartási hiány, a deficit meghaladja az 1500 milliárd forintot, bevétel pedig sehol nem látszik a friss adatokban.
Úgy tűnik, a recesszió veszélye fenyegeti az államháztartást: a Pénzügyminisztérium e hét közepén kiadott adatai szerint február végén már 1525 milliárd forint volt az államháztartás hiánya, ami ez az egész évre tervezett összeg 44 százaléka - írja a Népszava.
A lap azt is hozzáteszi: soha ennyire magas nem volt még február végén a hiány: az eddigi rekord ennek alig a harmada, 560 milliárd forint volt még 2011-ben. Kiderült, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalon gondok lehetnek: első ránézésre a bevételek ugyan jelentősen nőttek, az idén 5363 milliárd forint folyt be. Csakhogy tavaly a kormány visszautalt 600-700 milliárd forint szja-t a választások előtt, és ha ezt kivesszük a kalapból, akkor az jön ki, hogy egy fillérrel sem nőttek a bevételek.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Árcsökkentés jön a magyar áruházláncnál: 80 tejtermék lesz olcsóbb
A PENNY akciója a hazai beszállítóktól érkező tejtermékeket érinti.
-
Több, mint a kötelező: akár féláron is megvehetjük ezeket a termékeket
Az áruházlánc az akcióköteles termékkategóriákból egy-egy terméket akár 20-50% közötti kedvezménnyel kínál.
- A MEKH-nek is van álláspontja a víziközműves ügyben
- Afrikából hívták Putyint
- Úgy lett New York a világ legszennyezettebb levegőjű városa, hogy alig tehet róla
- Leáll a Magyar Közút online
- Nehéz lesz a közlekedés szombaton a legfontosabb sztrádánkon
- Szijjártó Péter: a globális biztonság 70 éve nem volt ekkora veszélyben
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


