20 °C Budapest
Szeged, 2022. szeptember 22.Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédet mond a 60. Közgazdász-vándorgyûlés megnyitóján a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban 2022. szeptember 22-én.MTI/Rosta Tibor

Matolcsy György: nincsen jövőkép, elakadt Magyarország felzárkózása

2023. március 23. 16:35

Az MNB elnöke, Matolcsy György könyvbemutatóján fejtette ki véleményét, miszerint Magyarország letért az egyensúlyi növekedés pályájáról, miután elakadt a reformfolyamat és elénk kitűzött, mérhető céljaink sincsenek – számolt be a novekedes.hu.

Könyvének csütörtöki bemutatóján a jegybankelnök, Matolcsy György értékelte Magyarország jelenlegi helyzetét is. Szerinte a siker receptje az egyensúlyi politikában rejlik, most azonban letértünk erről az útról, így a növekedés is megakadt.

Öt év reformja hozott öt év felzárkózást, de elmaradt az új reform, és az fenyeget, hogy lassul a felzárkózás – fogalmazott az MNB elnöke, élesen kritizálva ezzel a jelenlegi gazdaságpolitikát. Hozzátette, hogy 2021-ben gazdaságpolitikai hibák következtek be, amik miatt Magyarország ismételten letért az egyensúlyi növekedés pályájáról és emiatt elakadtak a reformfolyamatok. Ráadásul Matolcsy szerint nincsenek elénk kitűzött, mérhető célok sem.

Jövőkép nélkül eddig még senkinek nem sikerült a felzárkózás, ezért mérhető célokból és az azokhoz rendelt időpontokból álló jövőképre van szükség

– mondta, kiemelve, hogy jelenleg mennyiségi szemlélettel, nagy veszteséggel működik az ország.

Lehet tévedni és hibázni, de mindig van új kiút, egy új esély, újraindulhat a reformpolitika

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

– zárta gondolatait.

 

Fotó: Rosta Tibor, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem