7 °C Budapest
forint

Egyre több magyar kezd lecsúszni: hogyan fogják túlélni a kegyetlen válságot?

2023. január 31. 13:33

Szinte nincs olyan magyar háztartás, ahol ne érzékelnék a növekvő infláció negatív hatásait: a felmérésben a válaszadók mindössze 2%-a nyilatkozott úgy, hogy nem változott a helyzete a pénzromlás következtében. Miközben a megkérdezettek elég borúsan látják a pénzügyeik jövőjét – a nők pesszimistábban, mint a férfiak – minden harmadik megkérdezett tervez megtakarítással gondoskodni anyagi háttere stabilitásáról. A válaszadók jelentős többsége visszafogja költéseit, fizetésemelést alig kérnek néhányan.

21-ről 57 százalékra nőtt azok aránya 1 év alatt, akik nagyon tartanak az infláció háztartási pénzügyekre gyakorolt hatásától, és csupán 1% válaszolta azt az NN Biztosító nemrég készült reprezentatív kutatásában, hogy nem aggódik a drágulás miatt.

A felmérésből világosan kiderül: alig akad olyan magyar háztartás, ahol ne járna kézzelfogható következményekkel a fokozódó pénzromlás. Alig 2% azok aránya, akik úgy érzik, hogy nem változott a pénzügyi helyzetük, 57% mondta, hogy nagyon, 31% pedig, hogy valamennyire megérzi az infláció hatásait. A negatív hatásokra a magas végzettségűek, illetve a 18-29 évesek jellemzően valamivel enyhébb következményekről számoltak be.

Az infláció kapcsán az ország rövid távú gazdasági helyzetével kapcsolatban is erős pesszimizmus látszik: a következő fél-egy évben a válaszadók kétharmada a jelenlegi helyzetnél rosszabbra számít. Három évre előretekintve azonban már valamivel optimistább kép rajzolódik ki. A megkérdezettek alig több mint fele, 55% számít a jelenleginél rosszabb helyzetre. Az időtáv növekedésével ugyancsak egyre javulnak a kilátások: öt év múlva már csak 45%, míg tíz múlva 40% számol úgy, hogy rosszabb lesz az ország helyzete a jelenleginél. A felmérésből az is kiderül, a nők pesszimistábbak a férfiaknál.

Forrás: NN
Forrás: NN

A megoldás tekintetében jól látszik, hogy szinte mindenki próbál tenni az inflációs hatás mérsékléséért, mindössze 6% mondta azt, hogy nem reagál az árak emelkedésére. A drágulással szemben a költések visszafogását látja a legjobb megoldásnak a válaszadók 83%-a. Emellett azonban még ebben a környezetben is jelentős, közel egyharmadnyi (31%) azok aránya, megtakarítással és előtakarékossággal igyekszik stabilizálni anyagi helyzetét. További 17% igyekszik növelni a bevételeit, másodállással, vállalkozói díjai emelésével vagy fizetésemelés kérésével.

Az öngondoskodás terén 24% gondolkozik megtakarítási célú vagy egyéb biztosításban. Ezen a téren sok ügyfél nem csak hogy nem csökkenti, hanem növeli is az erre a célra befizetett összegek mértékét. A befizetett díjak növelésével ugyanis gondoskodhatunk arról, hogy a majdani kifizetés értéktartó maradhasson erősödő infláció mellett is.

Forrás: NN
Forrás: NN

A kialakult helyzet láttán az NN Biztosítónál a szerződési feltételek szerinti emelési opción felül most plusz lehetőséget kínáltunk fel ügyfeleinknek, hogy a felajánlott lehetőségek közül belátásuk szerint növeljék biztosítási díjukat, amennyiben az az így megvalósuló szerződésmódosítás feltételei fennállnak. Azt látjuk, hogy a megkeresett ügyfeleink majd’ kétharmada élt ezzel a lehetőséggel, és 5-10, akár 20%-kal is növelték a rendszeres díj mértékét. Ez meglepően magas arány, de mindenképp pozitívan értékeljük, hogy ügyfeleink ilyen jelentős hányada igyekszik tudatos lépésekkel felkészülni a jövő bizonytalanságaira és életbiztosítása értékvédelmére

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

– mondta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.

A szakértő szerint, mivel az utóbbi évek és hónapok rengeteg új kihívást hoztak, amelyek megnehezítik a háztartások helyzetét, nem könnyű átlátni és újratervezni a családi pénzügyeket. Az ilyen turbulens helyzetekben még fontosabb lehet pénzügyi szakértővel konzultálni, hogy tisztázzuk rövid és hosszabb távú kiadásainkat, megtakarításainkat és céljainkat.

Forrás: NN
Forrás: NN

Ugyancsak az NN kutatása szerint a megkérdezettek 23%-a fordul megtakarításai és befektetései megtervezéséhez banki vagy biztosítási szakértőhöz, leginkább azonban házastársuktól (44%) vagy internetről (37%) igyekeznek tájékozódni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem