14 °C Budapest
Woman hands opening an empty wallet

Ez a kőkemény rögvalóság: így termelődik újra a szegénység Magyarországon

2021. december 1. 16:48

Magyarországon azoknak a felnőtteknek, akik rossz gazdasági körülmények között nőttek fel, a 16,2 százalékát érinti felnőtt korában az elszegényedés veszélye. Miközben a jó gazdasági körülmények között felnövők alig 10 százalékát. Ez utóbbi az EU 9. legkisebb arányszáma, ami azt mutatja, hogyha valaki Magyarországon jó anyagi körülmények közé születik, annak nagy eséllyel igen csekély a sansza, hogy elszegényedjen.

Európai statisztikák egyértelműen mutatják, hogy összefüggés van a szülők háztartásának anyagi helyzete és a mai felnőttek szegénységi kockázata között – adta hírül az Eurostat friss jelentése. Egészen pontosan, 2019-ben azoknak a fiataloknak, akik 14 éves koruk körül „rossz” anyagi helyzetű háztartásban éltek, a 23 százalékuk most ki van téve az elszegényedés rémének. Ez az arány átlagosan 9 százalékkal magasabb annál, mint akik gyermekkori háztartásukban „jó” anyagi helyzetűnek számítottak.

Az adatokból kiolvasható, hogy a gyermekkori háztartásban rossz anyagi helyzetű jelenlegi felnőttek szegénységi rátája a csehországi 10,2% és a bulgáriai 40,1% között mozgott az unióban. Miközben a gyermekként jó anyagi helyzetű háztartásban élő fiatal felnőttek közül a csehországi 5,9-től a spanyol 16,6 százalékig terjedt azok aránya, akiket fenyeget az elszegényedés.

Az Eurostat friss jelentéséből az is kiderült, szinte az összes EU-tagállamban magasabb volt a szegénységi kockázatnak kitett emberek aránya a korábban rossz anyagi helyzettel rendelkezők körében. A legnagyobb különbséget Bulgáriában (27,6 százalékpontos különbség a rossz és jó gyermekkori pénzügyi helyzetből jövők között), Romániában (17,1 százalékpont) és Olaszországban (14,8 százalékpont) jegyezték fel. A skála másik végén Lettországban (0,6 százalékpont) és Ausztriában (0,7 százalékpont), valamint Észtországban (1,8 százalékpont) és Finnországban (2,0 százalékpont) volt a legkisebb különbség.

Mi a helyzet Magyarországon?

A számok azt mutatják, hogy Magyarországon a rossz anyagi helyzetben felnövő, mai felnőttek 16,2 százaléka veszélyeztetett a szegénységtől. Ehhez képest a jó anyagi körülmények között nevelkedett közül csupán 10,3 százalék. Ez a 9. legkevesebb az EU-ban, ami azt jelenti, hogy aki Magyarországon általában véve egy jó gazdasági állapotú háztartásban nő fel, akkor igen kevés még EU-s szinten is az esélye arra, hogy felnőttként veszélyeztesse a szegénység. Aki viszont rossz gazdasági körülmény között nőtt fel, az már EU-s szinten is a középmezőnybe tartozik, és jóval többeknek van félnivalója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Mindent egybevetve Magyarország még így is sokkal jobban áll ezen a téren, mint Bulgária vagy Románia, ahol különösen nagymértékben meghatározó az, hogy az ember mennyire gazdag háztarásba születik. De ugyanígy, olyan országokban is nagyok a különbségek, mint Olaszország vagy Luxembourg. Utóbbi viszont a világ egyik leggazdagabb állama, az Eurostat adatai tehát arról nem szólnak ebben a statisztikában, hogy az egyes országokban tapasztalható „elszegényedés” pontosan milyen életkörülmények lenne elég máshol. Ezek mind az adott országon belül tapasztalhatókhoz mérhetők csak, más államokhoz ilyen értelemben ne.

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje

Egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e. Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet értünk a fogalom alatt, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Még idén, 2021 legutolsó napjaiban publikáljuk az eredményt, melyből kiderül majd, mennyire boldog nép a magyar, melyek a legboldogabb területei az országnak, és mi frusztrálja leginkább az embereket. Ha válaszolsz a 15 rövid kérdésünkre, sokat segíthetsz nekünk abban, hogy kiderüljön: boldog-e a magyar?

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm