Halálsoron a budapesti vendéglátás: hiába a nyitás, ez még kevés az igazi kilábaláshoz

Halálsoron a budapesti vendéglátás: hiába a nyitás, ez még kevés az igazi kilábaláshoz

2021. szeptember 14. 14:30

Gyakorlatilag fel kellett építenünk egy teljesen új tevékenységi kört. Pár héttel azelőtt még reggeliket készítettünk, és kávékat adtunk ki, néhány héttel később pedig egy teljes beszállítói-értékesítési láncot felépítve zöldkávét választottunk, saját pörkölésű kávéval kezdtünk el dolgozni, kapszuláztattunk, webshopon árusítottunk, megrendeléseket szállítottunk ki - mondta a Pénzcentrumnak Lonkai Márton, a SteamHouse vezetője. A kávézó profilváltással vészelte át a korlátozásokat, és a turisták elmaradását.

Pénzcentrum: Hol tartott az üzlet, amikor elindult a járvány, és elkezdődtek a korlátozások?

Lonkai Márton: Elismert kávézó- és reggeliző hely voltunk, jelentős nemzetközi vendégkörrel (a bevételek 70 százaléka turistáktól származott), kiemelkedő értékelésekkel. Külföldi pörkölők kávéit használtuk, de már akkor is kizárólag a legmagasabb minőségű alapanyaggal dolgoztunk, mind a kávék (speciality, arabica, termőterület szelektált babokkal), mind az ételek tekintetében.

A vendéglátósokat hogyan érintette a bezárás, mennyire segíti őket a mostani újranyitás?

A külföldi turisták elmaradása érzékenyen érintett minket, mert az árbevétel nagyobb részét ők hozták, hiszen nyaralás közben ül be az ember kényelmesen reggelizni. A hazai vendégkörünkre ez kevésbé volt jellemző, a törzsvendégeink inkább csak kávézni jártak és járnak. Az újranyitás nekünk nem jelentett komoly változást, a járvány alatt az új üzleti lábak kiépítésével sikerült minden kollégát megtartani, senkit nem kellett elküldeni, így teljes maradt a csapat. A gyors reagálásnak hála mind az öt kolléga itt van továbbra is. A törzsvendégek a bezárás alatt is jöttek, az elviteles forgalmunk végig megmaradt a korlátozások legszigorúbb időszakában is.

Milyen piaci változásokat hozott a járványhelyzet, milyen gyorsan tudtak ezekre reagálni?

Minden felborult, egy korábban soha nem tapasztalt, nem is elképzelhető helyzet állt elő. Erre azonnal reagálni kellett, de valójában mindenki egy kicsit lefagyott, nem tudott mit kezdeni a jelenséggel. Ráadásul 2020 márciusában még az volt az általános hangulat, hogy nyárra minden rendben lesz, csak ezt a pár hónapot kell kibírnunk. Akkor senki nem tudta előre, hogy ez mennyire nehéz és hosszadalmas folyamat lesz.

Honnan jött az ötlet, hogy változtatni kell, és hogy mire kellene váltani?

Nagyjából egy hét alatt esett le 10 százalékra a forgalmunk, az árbevétel 90 százaléka eltűnt.

Vagy teljes bezárás, vagy váltás - nem volt más opció.

Mi segítette a váltást, és mennyi ideig tartott a tervezés?

Nagyon gyors folyamat volt, nem volt időnk hosszas tervezgetésre. A speciality (magas minőségű) kávéknak jellemzője, hogy pörkölés után 5-8 hétig használhatók, utána érzékelhető minőségromlás következik be, ilyen az alapanyag, az élvezeti értéke elkezd romlani.

A bezáráskor rengeteg ilyen kávénk állt a raktárban, amelynek a kilogrammonkénti ára bőven 10 ezer forint fölött van, így óriási veszteséget jelentett volna kidobni azokat. Adta magát tehát a megoldás, hogy egy ezzel foglalkozó üzemben készíttessünk belőlük kávékapszulát.

Egyrészt a lezárt kapszulában a kávé nem oxidálódik, nem jut levegőhöz, így sokkal hosszabban megőrzi a minőségét. Másrészt, ha nem is jöhetnek be hozzánk kávézni, azért kávét továbbra is isznak az emberek. Az otthoni kávézásnak pedig az egyik legegyszerűbb, és legstabilabb módja a kávékapszula.

Mi volt a legnehezebb része magának a profilváltásnak a pandémia alatt?

Gyakorlatilag fel kellett építenünk egy teljesen új tevékenységi kört. Pár héttel azelőtt még reggeliket készítettünk, és kávékat adtunk ki, néhány héttel később pedig egy teljes beszállítói-értékesítési láncot felépítve zöldkávét választottunk, saját pörkölésű kávéval kezdtünk el dolgozni, kapszuláztattunk, webshopon árusítottunk, megrendeléseket szállítottunk ki.

Folytatódik a kiszállítás így, hogy most nyitva is lehetnek?

Igen, a jelenlegi forgalom sajnos még mindig csak az árnyéka a két évvel ezelőttinek. Ráadásul egy olyan terméket fejlesztettünk ki (speciality kávékapszula), amire nagy az igény a vendégeink részéről. Az emberek többsége sokat kávézik otthon, a járványhelyzettől és korlátozásoktól függetlenül.

Relatív új vállalkozásról van szó, sikerült visszatérni a korlátozások előtti forgalomra?

2016-19 volt számunkra a felívelés időszaka. Jelenleg, mivel turisták még mindig alig vannak, csak a hazai törzsvendégek járnak hozzánk.

Hogyan sikerült megtartani a munkatársakat?

A bezárások kezdetén, amikor a kávézóban már nem volt munka, a webes rendeléseket a kollégák szállították ki. Így a pénz nem egy futárcégnek, hanem a munkatársaknak ment.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Steamhouse csapata: Tomi, Daniella, Marci, Kriszti, Viki
A Steamhouse csapata: Tomi, Daniella, Marci, Kriszti, Viki

Változott- e az alkalmazottak munkaköre?

Alapvetően most is kávéval foglalkozik mindenki.

Ha nem a pultban készíti a vendégeknek, akkor kóstol, válogat, osztályoz, kapszulát csomagol. A korábbi munkakörük mellett az új üzleti láb által támasztott feladatokat is a csapat látja el, mint a kávékapszula gyártást, csomagolást.

Hogyan fogadták az alkalmazottak a munkakör változását?

A Steamhouse-ban dolgozó kollégák mindegyikének a kávé valamennyire a szenvedélye is, nem csak egy munkaeszköz. Most is kávéval foglalkoznak, csak kicsit más megközelítésben.

Mekkora kiesést jelent a külföldi turisták elmaradása?

Az árbevétel 60-70 százaléka tűnt el.

Nyújtott e valamilyen segítséget a bértámogatás? Szerinted hasznos-e a bértámogatás, segít -e a vállalkozásoknak?

Alapvetően jó lett volna, csak senki nem tudta, hogy ez az egész ennyire el fog húzódni, így hosszú távra nem ez volt a legjobb megoldás. Utólag visszagondolva, valami olyasmi kellett volna, hogy kicsit felkarolni a "vegyél hazait" mozgalmat, és mondjuk az állami szervek, ahol kávét isznak inkább a magyar pörkölőktől vegyék a kávét. A multi elviseli a forgalomkiesést, viszont egy-egy minisztériumi fogyasztása egy hazai mikropörkölő éves kibocsátása. Ezt valahogy át lehetett volna vinni akár az idegenvezetőkre is, sőt elég sok területre. Sajnos önmagában csak a támogatás hosszú távon nem fenntartható, és nekünk nem segélyre, hanem forgalomra, bevételre van szükségünk, abból megoldjuk a bérek és járulékok kifizetését.

Miből finanszíroztátok a profilváltást?

Banki hitel, illetve lizing segített, mi a CIB bankhoz fordultunk. A 2019-es mérleg alapján jók voltunk, és ők nagyon kerestek projekteket ahova kihelyezhetnek, így gyors és hatékony egymásra találás volt

Mikorra billenhet helyre a budapesti turizmus?

Ha, és amennyiben lesz végleges megoldás a járványhelyzetre, akkor 2023-24 környékére.

Hogyan állsz a jövőhöz, készítettetek például vésztervet?

Mindenképpen szeretnénk folytatni a kapszulás kávé gyártását, és fejlesztését mert a speciality (magas minőségű kávék) szegmensében egyre növekvő igény van erre.

Címlapkép: Lonkai Márton

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem