A hivatalos statisztikák szerint a hagyományos, öt-hatéves tanárképzésben folyamatosan csökken a hallgatói létszám.
Jó hír az influenzaszezonról: csökken a betegek száma, de egy másik vírus most kezd igazán erősödni
Mérséklődik az influenzaszezon Magyarországon: csökken az orvoshoz fordulók és a kórházi betegek száma is. Eközben az RSV egyre nagyobb szerepet kap a súlyos fertőzésekben, írja a Portfolio.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb jelentése szerint a 2026. év kilencedik hetében tovább csökkent az akut légúti fertőzéssel és az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Az akut légúti fertőzéssel (ARI) jelentkezők száma 229 700 volt, ami 6,8 százalékos csökkenést jelent az előző héthez képest, míg az influenzaszerű megbetegedések (ILI) száma 18,7 százalékkal, 45 300-ra esett vissza. A szezon csúcsát idén az ötödik héten regisztrálták.
A kilencedik heti ARI-esetszám alacsonyabb, mint az előző három év azonos időszakában mért adat. Az influenzaszerű megbetegedések aránya az ARI-n belül 19,7 százalékra csökkent a korábbi 22,6 százalékról. Ez ugyan magasabb a két évvel ezelőtti értéknél, de elmarad a tavalyi és a három évvel ezelőtti adatoktól.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint az EU és az EGT térségében is a légúti vírusok terjedésének lassulása figyelhető meg. Az influenza továbbra is széles körben jelen van, de a legtöbb országban csökkenő tendenciát mutat. A SARS-CoV-2 aktivitása alacsony, miközben az RSV-fertőzések aránya továbbra is magas, különösen a kisgyermekek körében.
A kórházi adatok szintén javuló képet mutatnak. A kilencedik héten 195 beteget kezeltek kórházban súlyos, akut légúti fertőzéssel (SARI), ami 12,6 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi 223 esetnél. A szezon eddigi csúcsát a negyedik héten mérték 284 beteggel.
A 195 kórházi beteg közül 12 szorult intenzív vagy szubintenzív ellátásra, ami 6,2 százalékos arányt jelent. Ez jelentős javulás a hetedik heti 15,4 és a nyolcadik heti 10,8 százalékhoz képest.
A súlyos légúti fertőzések hátterében egyre gyakrabban az RSV áll. A kilencedik héten a kórházi esetek 36,4 százalékában mutatták ki a vírust, ami az elmúlt három szezon legmagasabb aránya. A betegek többsége kisgyermek: a SARI-betegek 58 százaléka két év alatti volt.
A koronavírus jelenléte a kórházi esetek között alacsony. A kilencedik héten mindössze öt beteg tesztje lett pozitív, ami 2,6 százalékos arányt jelent.
Az akut légúti fertőzéssel orvoshoz fordulók között továbbra is a gyermekek a leginkább érintettek. A betegek fele 14 éves vagy fiatalabb volt, ami mintegy 115 500 gyermeket jelent. A második legnagyobb csoport a 15–34 éveseké, akik az esetek közel egynegyedét tették ki.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindeközben egy másik fertőzés terjedése is aggodalomra ad okot. A hepatitis A fertőzések száma tovább nő: a nyolcadik hét végére már 281 esetet regisztráltak az országban. Ez a szám még a tavalyi, szintén magas esetszámot is meghaladja. Az idei fertőzések többségét Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében jelentették, ezt követi Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye.
Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el
Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmond, Te mit gondolsz a hűségkártya programokról.
Egyre több akció csak hűségkártyával érhető el
Az elmúlt években látványos fordulat történt a kereskedelemben. Az inflációs időszak után a vásárlók árérzékenyebbek lettek, a boltok pedig egyre inkább a hűségprogramokon keresztül célozzák meg őket. Ma már sok üzletben a legnagyobb kedvezmények kizárólag hűségkártyával aktiválhatók, sőt egyes akciók csak applikáción keresztül érhetők el. Úgyhogy itt az idő, hogy elmond, Te mit gondolsz a hűségkártya programokról.
Milliónyi magyar retteg ettől a vizsgálattól: pedig két tankolás árából elkerülhető lenne a tragédia
A Hetifókuszban ezen a héten az egészségmegőrzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és a magyarok szűrési szokásainak témáját járjuk körül.
-
Rugalmas díjazás, vállalkozásra szabott megoldások – az Ultrával új szintre emeli a céges bankolást az OTP Bank (x)
OTP Bank vállalkozói számlacsomagok: minden fejlődési szakaszban olyan megoldást kínál, amely az adott cégmérethez, forgalomhoz és igényekhez igazodik.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








