Female doctor removing a tick with tweezers from hand of patient. Encephalitis, borreliosis and lyme disease.

Veszélyes, fertőző kór les a magyarokra márciusban: ezt érdemes tudni róla, így lehet elkerülni

2023. március 19. 18:00

A tavasz közeledtével egyre több helyen hívják fel figyelmünket arra, hogy jön a kullancsszezon, pedig a klímaváltozás, az enyhülő telek következtében lassan eljutunk odáig, hogy talán véget sem ért. Így nem árt, ha közelebbről is (azért ne túl közelről) megismerkedünk ezekkel az élősködőkkel, valamint az általuk terjesztett leggyakoribb betegségekkel. Megkedvelni talán így sem fogjuk őket, de hatékonyabban védekezhetünk ellenük.

A kullancsok, a természetes környezet részeként, mindig is itt voltak körülöttünk, így mára tévhitek egész sora kapcsolódik hozzájuk, de nézzük, hogy mivel is állunk szemben. Először is nem beszélhetünk általánosságban kullancsokról, hiszen a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai alapján a kullancsfélék családjába világszerte mintegy 700 ismert fajt sorolnak. Hazánkban közel kéttucat fajuk honos, amelyek közül humán szempontból legfontosabb a közönséges kullancs (Ixodes ricinus).

Azt a tévhitet is eloszlathatjuk, hogy a kullancsok a fákról potyognak. Fűszálakon, a bokrok levelein, legfeljebb 1,5 méter magasságban, a lábaikon levő karmok és tapadókorongok segítségével megkapaszkodnak, és várakoznak. A kiválasztott egyedre a lábukon lévő karmok segítségével másznak fel.

Ha megtalálják a számukra megfelelő felületet, táplálkozni kezdenek, mert fejlődésükhöz elengedhetetlen a vérszívás. Ami a kullancsot veszélyessé teheti, hogy a fertőzéseket vektorként – vérszívás közben – az emberbe juttathatják.

Közép-Európában az egyik leggyakoribb kullancsok által terjesztett vírusos betegség az FSME-vírus*2 okozta agyvelőgyulladás.

A fertőzés az esetek jelentős részében tünetmentes. Az esetek kisebb részében 7-14 napos lappangási időt követően, enyhe betegségtünetek (láz, fejfájás, izomfájdalom, rossz közérzet, étvágytalanság, émelygés, hányinger, hányás stb.) jelentkeznek, majd néhány nap múlva a panaszok megszűnnek. Minden ötödik betegnél azonban egy második, lázzal és a központi idegrendszer gyulladásával járó szakasz is követi az elsőt, a csípés utáni 3-4. héten. A betegség ilyenkor kórházi ellátást és esetenként intenzív kezelést igényel. Specifikus terápia nincs, de a fertőzés védőoltásokkal megelőzhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A másik gyakori kullancs által okozott betegség a Lyme-kór, amelynek legjellegzetesebb, az esetek 60-80%-ában előforduló klinikai tünete a vándorló bőrpír (erythema migrans), amely általában 7-10 napos (de minimum 48 órás) lappangási idő után, a csípés helyén jelentkezik. A bőrjelenséget leggyakrabban csak enyhe helyi fájdalom, égő érzés, ritkán viszketés kíséri, de súlyosabb tünetek is felléphetnek. Megfelelő adagban és ideig szájon át alkalmazott antibiotikummal általában jól gyógyítható.

Nem minden kullancs hordoz fertőzést, de a kockázat fennállhat, így érdemes egyeztetni háziorvosunkkal, hiszen az említett fertőzések közül az FSME-vírus ellen már évtizedek óta elérhetőek olyan védőoltások, amelyek segíthetnek a kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladás megelőzésében. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár 1 hónapon belül védettséget lehet szerezni a vírus ellen szeretteink és saját magunk számára is.

Jó tudni:

  1. Nem mindegyik kullancs hordoz fertőző betegséget, ám Európában, így Magyarországon is élnek különböző kórokozóval fertőzött kullancsok.
  2. Az élősködők jellemzően az aljnövényzetben élnek, onnan másznak fel a ruházatra, lábunkra és nem a fákról potyognak ránk.
  3. Az FSME-vírus okozta kullancsencephalitisnek nincs vírusellenes gyógyszeres terápiája, csak a tünetek kezelését célzó, támogató gyógyszeres kezelés lehetséges. A betegség megelőzésében ugyanakkor segíthetnek a védőoltások.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem