Ambulance van on the road. Bright green trees along road

Ők a Covid néma áldozatai: brutális a leterhelés ebben a szakmában

MTI
2021. december 6. 08:32

A pandémia hatására megduplázódott a mentősök feladatainak száma, a járvány negyedik hullámában pedig ismét fej fej mellett haladva nő a napi mentések és a koronavírussal kapcsolatos megkeresések száma - mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, aki egyben mindenkit arra kért, hogy vegye fel az oltást.

A főigazgató felidézte, hogy 2017 óta - amikor kinevezték az OMSZ élére - olyan lépéseket tettek meg, amelyek a mentőszolgálat megújítása mellett a koronavírus-járványra való felkészülésben is segítettek. Kiemelte egyebek mellett a mentőautópark megújítását, valamint a digitalizációt, amelynek révén percre pontosan látják, mit csinál egy adott mentőegység, hány esetük van, milyen a védőfelszerelés-ellátottságuk, hova tudnak még beteget szállítani.

Az aktuális járványhelyzetet érintő kérdésre Csató Gábor az oltás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta, hogy tapasztalataik szerint azok, akik az oltásoknak köszönhetően teljes védettséget szereztek, csak ritkán szorulnak Covid miatti mentőellátásra, míg azok, akik súlyos állapotban kerülnek hozzájuk, rendszerint nem éltek az oltakozás lehetőségével. Hozzátette: véleménye szerint akárcsak a fertőzés, a mentőszolgálat leterheltsége is elkerülhető lenne, ha odafigyelnénk egymásra, és betartanánk a szükséges védelmi intézkedéseket.

Az OMSZ főigazgatója a lapnak elmondta: a járvány előtt naponta átlagosan háromezer mentési feladatuk volt, évi 1,2 millió beteget láttak el, 40-42 millió kilométert tettek meg. A Covid miatt megduplázódott a leterheltségük, közel két év alatt az 1,2 millió mentési feladat mellett 1,7 millió mintavételt végeztek el, közel kétszázezer fertőzöttet vagy koronavírus-gyanús beteget szállítottak kórházba, az első és a második járványhullámban ötszázezer határ menti ellenőrzést végeztek el, és a 40-42 millió kilométeren felül további 5,5 millió kilométert tettek meg.

Kitért arra, hogy a kormány minden támogatást biztosított számukra, sőt azáltal, hogy kezdetektől fogva ő maga is az operatív törzs tagja, a döntéshozatalban is részt tud venni. Többször kaptak extra forrást a járvány elleni védekezési alapból, ennek része volt az a több mint hárommilliárd forint is, amivel a mentőszolgálat dolgozóinak a koronavírus-járvány során végzett többletteljesítményét honorálták - mondta el az OMSZ főigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm