14 °C Budapest

Sportok, amikben előbb-utóbb tuti lesérülsz: kitálaltak az orvosok

2019. szeptember 17. 16:00

Az emberi testet mozgásra tervezték, éppen ezért az egész életen át tartó egészség egyik alapfeltétele a fizikai aktivitás. Ugyanakkor a sportokhoz kapcsolódó sérülések az idő műlásával egyre komolyabban károsíthatják a testünket: például ugyanaz a probléma egy fiatalt lehet, hogy csak 1-2 hétre üt ki az edzésből, mialatt egy idősebb szervezetet már végleg kivonhat a sportolásból.

Brian Werner, a Virginiai Egyetem ortopédsebész-sportgyógyásza szerint bár a 20-30 éveseket foglalkoztatja a sok testmozgás, de egyáltalán nem foglalkoznak a sérülésekkel - jelentette ki a szakértő a Timenak. Például, idézte fel, egy tanulmány szerint a futás az egyik legnépszerűbb sport az USA-ban, de az amerikai futók több mint fele legalább évente egyszer megsérül. Werner szerint ennek a fő oka, hogy sok futó képes túlzásba esni, túlvállalni magát, ami már nem túlzottan optimális az emberi szervezet számára. A kutatók szerint, ha valaki sokáig, és sérülésmentesen szeretne szabadidejében futni, akkor a legelőnyösebb, ha heti 2-3 alkalommal lassú, vagy közöepes sebességgel rójuk a kilométereket.

Különösen a 40 évnél idősebb korosztály számára igen súlyos sérülések kockázatával járnak azok a gyakorlatok, amelyek nagy terhelést jelentenek a térdekre, a vállakra és más ízületekre

- mondta Werner. Ilyenek például a kosárlabda, a futball, a tenisz vagy más sportok, amelyeknél sokszor kell ugrani, gyorsan irányt váltani.

Ugyanakkor mindez nem azt jelenti, hogy fel kell adni a sportolást: a Time egy másik tanulmányt is ismertet, amely szerint az egyéni gyakorlatokhoz képest sokkal egészségesebb, ha másokkal együtt sportolunk. A kutatás összekapcsolta a testmozgást és a társadalmi interakciót a hosszabb élettartammal - ám az ajánlott tevékenységek szintén magukban hordozzák a sérülések kockázatát.

Ha az ember célja a kockázatok minimalizálása, miközben továbbra is a sporttal őrizné meg egészségét, a szakértők kiemelik a gyaloglást és az úszást, mint két alacsony kockázatú, ellenben igen jótékony tevékenységet.

Kyle Yost, a Marylandi Egyetem Orvosi Központjának sportorvos szakértője kielemlte, az úszás az aerob testmozgást és az ellenállás-edzést is ötvözi, azaz javítja az kondit és az erőt. A gyaloglás pedig minimalizálja a sérülések kockázatát, de mégis teljes értékű testmozgás. A szakértők szerint az élénk séta különösen egészséges.

A séta egy szabadtéri tevékenység, amelyet akár másokkal együtt is lehet végezni. Úgy gondolom, hogy minden olyan testmozgás, amely ötvözi ezt a két dolgot, az előnyünkre válhat

- mondta James O'Keefe kardiológus.

Megfelelő instrukciók mellett a jóga is kifejezetten egészséges lehet, hiszen a gyakorlatok rugalmassá teszik a testet, az izomzatot, javítja az egyensúlyt és csökkenti az izommerevséget, ami általában a sérülésekhez vezet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezt tedd az egészségedért

A fitnesz szerelmeseinek, akik a hosszú sétákkal és jógával töltött életre vágynak, lehetősége van arra, hogy csökkentsék az intenzívebb sportokhoz kapcsolódó sérülési kockázatokat.

A szakértők első tippje nem biztos, hogy nagyon fog tetszeni: minden sport vagy edzés esetén a mérsékelt megközelítés jó módszer. Ha ugyanazt a sportot, vagy gyakorlatot végzed minden nap, az problémás lehet.

Egy másik biztonsági intézkedés az, elején még lightosan fogsz bele, és szép lassan növeled a tempót az intenzívebb edzésekig.

Sok ember túl keményen, túl nagy hévvel kezd bele a sportba

- hívta fel a figyelmet O'Keefe. Szerinte, ha valaki például félmaratont akar futni, iratkozzon fel a következő évi versenyre, hogy legyen idő egészséges tempóban felkészülni. Emellett fontos vegyíteni a futást mással is (például úszás, vagy jóga) az erő és kitartás növelése érdekében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem