A tornádó sem győzte meg a magyart: sokan nem kötnek biztosítást

Pénzcentrum
2010. szeptember 10. 07:32

Több szempontból is kettős folyamat zajlik a magyar biztosítási piacon: a biztosítási szerződések száma csökken, a társaságok díjbevétele azonban újra nő, másrészt az életbiztosítások az egyszeri díjasoknak köszönhetően visszanyerték jó formájukat, a nem-életbiztosítások területén viszont lassú apadás zajlik. A piacvezető továbbra is az Allianz, és az első félév a CIG Pannónia mellett az erős postai ill. banki értékesítési csatornákkal rendelkező biztosítóknak alakult a legjobban. Az év második felét a bankadó mellett a pénzpiaci környezet is jelentősen befolyásolhatja.


2010. június végére díjbevétel tekintetében az egy évvel korábbihoz képest összességében 8%-kal bővült a hazai biztosítási piac, a szerződések száma azonban ugyanebben az időszakban több mint 233 ezer darabbal lett kevesebb - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az életbiztosítási piacon 21%-kal nőttek a díjbevételek, a nem-életbiztosításoké viszont 3%-kal elmarad az egy évvel korábbitól, így az első félévben összesen 227 milliárd forint élet- és 215 milliárd forint nem-életbiztosítási díjat realizáltak a Mabisz tagjai. Molnos Dániel, a Mabisz főtitkára szerint figyelmeztető jel, hogy a biztosítási szerződések száma az elmúlt egy évben több százezer darabbal, 11,2 millió alá csökkent. Egyetlenegy negyedév alatt, 2010. március vége és 2010. június vége között több mint 10 ezer darab kontraktus szűnt meg - hívta fel a figyelmet.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

Az életbiztosítási piacon ismét nő a befektetési egységhez kötött (unit-linked) termékek népszerűsége, arányuk az életbiztosítási díjbevételeken belül az első félévben mintegy kétharmad volt. Különösen a biztosítók egyszeri díjas termékeinek népszerűsége növekedett. 2010. június végén a teljes életbiztosításokból származó díjbevétel közel 42%-a származott egyszeri díjas termékekből, miközben a korábbi években ez az arány 20-25% körül alakult. Az adatok tanúsága szerint 2010 első félévének végén 94,7 milliárd forint egyszeri díjas, illetve eseti befizetésből származó összeget kezeltek a biztosítók, ami közel 88%-os növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

A jelenség több okra és következményre is felhívja a figyelmünket: 1. A banki ill. postai értékesítés szerepe növekedett, ugyanis elsősorban azok a biztosítók voltak sikeresek az első félévben, amelyek ilyenfajta értékesítési csatornája erős. 2. Az egyszeri díjas termékek egyúttal a banki megtakarítások versenytársai is, a betéti kamatok csökkenésével nem véletlenül tettek szert nagyobb népszerűségre, 3. Figyelmeztető jel a biztosítók számára, hogy a II. negyedév már az egyszeri díjas termékek esetében sem sikerült olyan jól, és a biztosítók hosszú távú bevételtermelő képessége belőlük sokkal kevésbé biztosítható.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

A nem-életbiztosítások területén közel 3%-os visszaesést látunk az egy évvel korábbi szinthez képest, ami a biztosítható vagyontárgyak felhalmozásában tapasztalható visszaesés mellett a lakosság rendelkezésére álló jövedelmében bekövetkezett csökkenésnek is betudható. A Mabisz Lakásbizottsági Tagozatának elnöke, Szabó Zoltán szerint aggasztó, hogy Magyarországon 1,3 millió ingatlan egyáltalán nem rendelkezik biztosítással és különösen aggasztó ez az elmúlt időszak káradatainak ismeretében. Május óta a vihar- és árvízkárokra a biztosítókhoz több mint 228 ezer kárbejelentés érkezett, a kárérték pedig megközelíti a 30 milliárd forintot. Ez az adat azonban csak azokra az ingatlanokra vonatkozik, amelyek rendelkeznek valamilyen szintű biztosítással. A 4,3 millió hazai ingatlan 30%-a ugyanis semmilyen biztosítási védelemmel sem rendelkezik.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

A hazai ingatlanok biztosítottsága az elmúlt évtizedben lassan, de folyamatosan nőtt, az eddigi legtöbb szerződést 2008-ban tartották nyilván. Ekkor a 4,26 millió ingatlan 72%-a, 3,080 millió ingatlan állt valamilyen szintű biztosítási védelem alatt - hívta fel a figyelmet a Mabisz. 2009-ben mintegy 30 ezer darabbal csökkent a biztosított lakások száma, és az idei első félévben 26 ezer darabbal tovább csökkent a lakásbiztosítások száma.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

Ami a kötelező gépjármű-biztosításokat (kgfb) illeti, a 2008. első félévében tapasztalt 70 milliárd forintos csúcshoz képest idén az első hat hónapban mindössze 64 milliárd forint díjbevételt realizáltak a biztosítók. Ez a hazai gépjármű-állomány lassú apadásán túl az elmúlt év nagyon intenzív kgfb-kampányának is betudható. Bár az új kfgb-törvény szerint a biztosítóváltás a szerződéskötés évfordulójához kapcsolódik az idei évtől, mivel nagyon kevesen cserélnek csak autót, az idei kampány sem ígérkezik lagymatagnak, és ismét rekord közeli lehet a biztosítót váltók száma. 2011 januárjától a hengerűrtartam helyett a motor teljesítménye lesz a mérvadó, ami egyes biztosítók szerint akár radikális átrendeződést is generálhat a piacon.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

2010 első fele a növekedés szempontjából a tőzsdére készülő CIG Pannónia számára sikerült a legjobban, bár a II. negyedévben már gyengébben muzsikált a társaság, mint az év első három hónapjában. Az egyszeri díjas, postán értékesíthető biztosítási termékek sikerét hozta még az első félév, így fordulhatott elő, hogy a Magyar Posta Életbiztosító is rendkívül látványos növekedést mutatott. Figyelemre méltó, hogy nagy biztosító létére az Allianz is több mint 20%-kal növelte a díjbevételét az egy évvel korábbihoz képest. Fontos kiemelni azonban, hogy a dinamikus növekedésben a biztosítók többsége esetében nagy egyes kampányok, kedvezmények ill. húzótermékek szerepe, és sok esetben nem fenntartható egy néhány hónapos növekedés.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

A legnagyobb biztosítók helyezésén nem változtatott radikálisan az év első fele, továbbra is az élet- és nem-életbiztosítások területén egyaránt erős Allianz a piacvezető. Az életbiztosítási piacon vezető ING a teljes piacon továbbra is az ötödik helyet foglalja el. A tíz legnagyobb magyarországi biztosító összesített piaci részesedése az első félévben több mint 86% volt.

Vallottak a magyar biztosítók, itt a lista!

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem