21 °C Budapest

A legnépszerűbb luxusautók - Itt a LISTA!

Pénzcentrum
2010. április 13. 15:02

Megérkeztek a világ összesített autóértékesítési adatai 2010 első negyedévéről. A luxusautókgyárak között szoros küzdelem folyik a dobogós helyekért, az Audi a történelem során először verte meg a Mercedest, és ezzel befutott a második helyre.

A négy legelterjedtebb luxusautógyár (Audi, BMW, Lexus, Mercedes) együttesen közel 1 millió autót értékesített 2010 első negyedévében. A márkák között éles verseny folyik a vevők kegyeiért, a piaci elsőségért. A tavalyi évhez hasonlóan az idei év első három hónapja a BMW-nek sikerült a legjobban. A müncheni autómárka 265 809 kocsit tudott értékesíteni világszerte, és a várakozások szerint az idén megjelenő új ötös sorozat segítségével az év hátra levő részében is meg tudja őrizni a vezető helyét a luxusautó-márkák között.

Nem panaszkodhat a másik bajor gyártó, az Audi sem. A négykarikás márka 2010 első három hónapjában 25,9%-kal (264 100 darabra) tudta növelni eladásait az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel a történelem során először verte meg a másik nagy német riválisnak számító Mercedest, és foglalta el a presztízsmárkák képzeletbeli dobogójának második helyét. A stuttgarti gyár ugyanis "mindössze" 248 500 autót tudott eladni három hónap alatt - írja a MotorAuthority.

Az egyes piacokon a világátlagtól eltérő népszerűségnek örvendenek a márkák. Kínában az Audi fogy a legjobban, az összes értékesített Audi közel ötödét (51 449 autót) adták el a milliárdos népességű országban. Az Egyesült Államokban pedig a Mercedes a legkelendőbb, míg - köszönhetően hibrid modelljeinek - a Lexus a második a BMW és az Audi előtt.

Itthon is más a sorrend

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Bár az idei első negyedéves adatokat a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete még nem tudta közölni, a tavalyi egész éves adatokból kiderül, hogy idehaza az Audi a legnépszerűbb luxusautó. Az ingolstadti gyár termékéből 2009-ben 1141 darabot adtak el Magyarországon, míg a második BMW-ből 1100-at. A (2010 első negyedéves) világösszesítéshez hasonlóan a Mercedes itthon is csak a harmadik helyet tudta megszerezni tavaly 989 eladott autóval, míg a Lexus jócskán lemaradva (234 értékesített kocsival) a negyedik volt a magyar piacon.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem