12 °C Budapest

Veszélyes bandára csaptak le a magyar zsaruk: rengeteg autót loptak el a bűnözők

MTI
2020. május 8. 16:14

Az utóbbi időszak egyik legnagyobb autólopási ügyét derítette fel a rendőrség, 28 járművet foglaltak le - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője pénteken online sajtótájékoztatón.

Balotai Attila azt mondta, hogy nagyjából egy hete két gépkocsit is egy trélerrel vittek el jogtalanul, az egyiket Ferencvárosból. Kiderült, hogy a tréler tulajdonosa egy autószállítással foglalkozó tatabányai férfi, őt őrizetbe vették. A rendőrök megtalálták az egyik, Dunakesziről ellopott járművet. Később a tatabányai férfi társát is elfogták Tatán.

Két helyszínen foglaltak le gépkocsilopáshoz használatos tárgyakat, feljegyzéseket. Utóbbiak alapján eljutottak egy ecseri és egy budapesti, a XVII. kerületi Pesti úton található autóbontóhoz. Megállapították, hogy az őrizetbe vett két gyanúsított több járművet is "beszállított", így 28-at foglaltak le - közölte Balotai Attila.

Ámán András, a BRFK IX. kerületi rendőrkapitányságának vezetője jelezte: a gépkocsilopási sorozat felderítése úgy indult, hogy miután eltulajdonítottak egy autót az Ecseri útról, a rendőrök kihallgatták a sértettet, majd értesítették az ügyről a BRFK felderítő főosztályát. Két-két trélert foglaltak le. A 28 járműből eddig 11 esetében bizonyosodott be, hogy bűncselekményből származik, a többinél még vizsgálják, hogy lopottak-e.

A gépkocsik értéke 100 ezer és 3,5 millió forint között mozog. Az ügy több városra is kiterjed: Budapesten kívül Győrből, Mosonmagyaróvárról, Budaörsről és Székesfehérvárról is loptak járművet. A tettesek büntetlen előéletűek, beismerő vallomást tettek. A rendőrség kezdeményezte a bűnügyi felügyeletüket - közölte Ámán András.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem