9 °C Budapest

Végre egy magyar siker valamiben, ami tényleg számít

2017. július 19. 21:00

Az Európai Bizottság forgalomba hozatali engedélyt adott ki egy magyar gyógyszerzgyár új antipszichotikumára, a skizofrén felnőtt betegek kezelését célzó Reagilara vonatkozóan. Ez a döntés az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Emberi Felhasználásra Szánt Gyógyszerkészítmények Bizottsága (CHMP) által 2017. május 19-én kiadott pozitív vélemény elfogadását követően született meg és az Európai Unió összes tagállamára érvényes.

A skizofrénia indikációra vonatkozó európai törzskönyvezési kérelem három, pozitív eredményű, több mint 1.800 beteg bevonásával folytatott, rövid-távú, placebo- és részben aktív-kontrollált klinikai vizsgálat és egy hosszú távú klinikai vizsgálat eredményeit tartalmazza. Pozitív eredménnyel záruló klinikai vizsgálatot folytattak le olyan skizofrén betegek körében is, akik predomináns negatív tüneteket mutattak - írja közleményében a Richter Gedeon Nyrt.

A készítmény árával kapcsolatban a Pénzcentrum megkereste Beke Zsuzsannát, a gyógyszergyár PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetőjét. A szakember elmondta, hogy az ilyen gyógyszereket ártámogatással szokták forgalomba hozni, a nemzeti biztosítókkal (hazánkban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel) pedig csak a törzskönyvezés után kezdődhetnek meg az ártárgyalások. A törzskönyvezés most megtörtént, a készítmény hazai forgalomba hozatala pedig 2018-ban vagy 2019-ben várható.

Ez az engedély tovább erősíti az elkötelezettségünket, hogy javítsuk azon betegek életminőségét, akik ebben a súlyos mentális betegségben szenvednek

-írja a cég közleményében Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem