21 °C Budapest

Végre Budapest is beáll a sorba: péntektől már ezeket is szabad a fővárosban

2020. május 28. 09:28

Május 29-től új szakaszába lép a budapesti koronavírus-járvány elleni védekezés, ezért a Magyar Közlönyben megjelentek szerint még több szabadságot a magyar főváros.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint pénteken új szakaszba lépnek a fővárosi védelmi intézkedések. Ezek alapján:

  • Budapesten május 29-től a vendéglátóhelyek belső, zárt részében lehet tartózkodni, az ott dolgozók a vendégek által látogatható területen kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt viselni, és a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező;
  • A szabadtéri játszóterek újra megnyithatnak;
  • A szálláshelyek újra fogadhatnak vendégeket, de a szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak.

Fontos még azt is kiemelni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a rendelet értelmében felhatalmazást kapott arra, hogy a vendéglátóhelyek közterület-használatát elősegítse. Mindezt teheti úgy is, hogy akár a rendelkezésre bocsátott közterületek méretét megnöveli.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem