21 °C Budapest

Vagyonokba kerülnek az oltások, az állam nem segít

2017. október 10. 10:03

Több új elemmel bővülhet a kötelező és támogatott oltások köre - írja a Népszava. A lap úgy tudja, a kormány előtt lévő javaslatban a járványügyi szakemberek többek között a bárányhimlő-, a hepatitisz A-, valamint a meningococcus B vírusa, a 65 év felettieknek pedig a pneumococcus elleni vakcinát ajánlják kötelezővé vagy támogatottá tenni.

Bizonyos oltásokhoz olcsóbbvan vagy akár ingyen juthatnak majd a magyar családok - írja a Népszava. Ugyanakkor a lap birtokában lévő szakmai javaslat szerint a rotavírus elleni védőoltás kötelezővé tételét nem ajánlják a kormánynak. Vagyis ha a szülők szeretnék beoltatni a gyereküket, a jövőben is mélyen a zsebükbe kell nyúlni: mivel nincs hozzá állami támogatás, a patikák belátásuk szerinti áron adják, van, ahol akár 39 ezer forintot is elkérnek érte.

A bárányhimlő elleni oltásra sem jár majd kedvezmény, legalábbis a javaslat szerint. Ez azt jelenti, hogy az oltást a jövőben is nagy valószínűséggel csak a szülők kérésére adják majd be, viszont a szükséges két ampulla ára közel húsz ezer forint.

A65 év felettiek pneumococcus elleni oltásával kapcsolatban viszont ha minden jól megy, lesz változás. Arról viszont hogy ingyen vagy önrésszel juthatnak majd hozzá az emberek, még nincs döntés.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem