7 °C Budapest

Újra kell tesztelni az AstraZeneca vakcináját: egyelőre nem tartanak késéstől

2020. november 27. 09:29

Újra kell tesztelni az AstraZeneca vakcináját, mert a 90 százalékos hatékonyságú dózist nem szándékosan vizsgálták, egyszerűen egy gyártási hiba miatt nem kapta meg mindenki a teljes adagot.

Bár hatékonynak tűnik az oxfordi fejlesztésű koronavírus-vakcina, valószínűleg újabb klinikai vizsgálatokat fognak indítani - mondta a Bloombergnek Pascal Soriot, az AstraZeneca vezérigazgatója. A 444 által szemlézett cikk szerint az új vizsgálatnál várhatóan kevesebb tesztalany bevonására lesz szükség, vagyis gyorsabban eredményt hozhat, mint az eredeti tesztelés.

A cég hétfőn jelentette be, hogy az oltás a vizsgálat harmadik fázisában a tesztalanyok 70,4 százalékánál akadályozta meg a fertőződést. A fejlesztők azt közölték, hogy az oltóanyag a különböző korcsoportoknál, így az idősebbeknél is működött. A 70,4 százalékos védettség két különböző teszt összesítéséből jött össze: 90 százalékban volt hatékony az oltás azoknál, akiknek először csak fél adagot adtak be, majd másodszorra már egy egészet. Azoknál a tesztalanyoknál, akik már elsőre is a teljes dózist kapták, csak 62 százalék volt a vakcina hatékonysága.

Csütörtökön kiderült, hogy a 90 százalékos hatékonyságú dózist nem szándékosan vizsgálták, egyszerűen egy gyártási hiba miatt nem kapta meg mindenki a teljes adagot. Ez akár szerencsés véletlennek is tűnhet, de a lefelezett dózist kevesebben, 2800-an kapták meg, míg a kétszeri teljes adagot 8900-an. Ráadásul a 2800 tesztalany közül mindenki 55 évnél fiatalabb volt, így nincs információ, hogyan hat a vakcina ebben a formában az idősebbekre.

Ezt a 90 százalékos verziót tervezik most újratesztelni. Soriot elmondása szerint nem tart attól, hogy a hiba késleltetné a vakcina nagy-britanniai és európai engedélyeztetését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem