14 °C Budapest

Újabb koronavírus-tévhitről rántotta le a leplet a WHO: ez a hivatalos álláspont

MTI
2020. április 2. 17:09

Az új koronavírus áldozatainak több mint 95 százaléka 60 év feletti, de a fiatalok sem lélegezhetnek fel - mondta csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója.

Hans Kluge szerint az emberek milliárdjait karanténba kényszerítő és a világgazdaságot megrengető vírus okozta súlyos megbetegedésnek nem az életkor az egyetlen kockázata. "Az a felfogás, hogy a COVID-19 nevű betegség csak az idősebb embereket érinti, téves" - mondta Koppenhágában tartott internetes sajtótájékoztatóján az igazgató.

A fiatalok nem legyőzhetetlenek.

Hans Kluge kijelentései egybehangzanak a szakosított ENSZ-szervezet főigazgatójának, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusznak a megállapításaival. A WHO adatai szerint az 50 év alatti igazolt fertőzöttek 10-15 százalékának vannak mérsékelt, illetve súlyos tünetei. "A betegség súlyos eseteivel találkoztunk tizen- és huszonéveseknél, sokan közülük intenzív ellátásra szorulnak, és egyeseket sajnos elveszítünk" - mondta Hans Kluge.

Az igazgató közölte: friss statisztikák szerint 30 098 halálesetet jelentettek Európából, többségüket Olaszországból, Franciaországból és Spanyolországból. "Tudjuk, hogy ezeknek a haláleseteknek a több mint 95 százaléka 60 évnél idősebb paciens esetében következett be, a halálos áldozatok több mint a fele 80 év feletti volt." Kluge szerint a halálos áldozatok több mint 80 százaléka szenvedett olyan krónikus betegségekben, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Hozzátette:

Kedvező viszont, hogy vannak jelentések olyan 100 év feletti paciensekről, akik a COVID-19 betegséggel kórházba kerültek, és azóta teljesen meggyógyultak.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm