7 °C Budapest

Többet vonhatnak attól, aki nem jár szűrésre: még idén jöhetnek a tiltások

2019. november 21. 08:59

A dohányosok védelme érdekében módosítanának a társadalombiztosítási rendszeren, így ösztönözve a lakosságot, hogy menjenek el az ingyenes szűrővizsgálatokra. Magyarországon az egyik legtöbb halálesethez a daganatos betegségek vezetnek, melyhez a dohányzás is nagyban hozzájárul. A magyarok extrém sokat dohányoznak Európa más országaihoz képest, 2,5 millió embert érint a probléma. 

A társadalombiztosítás rendszerén keresztül kell érdekeltté tenni az embereket, hogy járjanak az állam által biztosított ingyenes szűrővizsgálatokra - mondta Lázár János, a nem dohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosa, aki szerint fontos lenne kiterjeszteni a népegészségügyi szűrővizsgálatokat, mert ebben Magyarország lemaradásban van, írja a Világgzadaság. 

Viszont ha az állam megteremti a tüdődaganat és a vastagbéldaganatok szűrésének technikai feltételeit, és a szűrővizsgálatoknak a behívottak így sem tesznek eleget, akkor ez jelenjen meg az érintettek társadalombiztosítási hozzájárulásában is - ezt tenné lehetővé Lázár javaslata.

A magyarok évente 700 milliárd forintot költenek dohánytermékekre, a tüdődaganatos betegek 85 százaléka dohányzik.

Eddig 1,2 mil­liárd forintot invesztáltak tíz tüdőszűrőcentrum létrehozására, ahol alacsony dózisú CT-vizsgálatokat végeznek majd. Ezeknek a központoknak az éves működtetése a számítások szerint 3-6 milliárd forintból megvalósítható. Lázár János még a nyáron tette le a kormány asztalára a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nem dohányzók védelmével kapcsolatos javaslatait. 

Fontos, hogy a magyar állam továbbra is foglalkozzon a dohánypiac szabályozásával, a tiltással és a kontrollal

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

- válaszolta Lázár, akinek a javaslatai nagy része arra vonatkozott, hogy hogyan lehet a trafikrendszert szigorítani, a feketepiaci dohánykereskedelmet visszaszorítani, és a dohánytermékek egységes csomagolását bevezetni. Ezeknek a javaslatoknak egy része a parlament előtt van, és még de­cemberben elfogadhatják, egy másik részük pedig kormányrendelet formájában már megszületett - tette hozzá.

Lázár János elmondta, komoly vitát váltott ki, de a Belügyminisztérium is támogatja az autóban dohányzás betiltását. Javasolja mindezek mellett, hogy a társasházak közös területein is tilos legyen a dohányzás.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm