2019. május 23. csütörtök Dezső

Több mint ötmillióan kaphatnak segítséget a NAV-tól


Elkészült az szja-bevallási tervezetekkel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a tavalyihoz képest csaknem ötszázezerrel többen, 5,6 millióan kaphatnak segítséget az adóbevalláshoz.

Az adóhatóság csütörtöki közleménye szerint idén már az egyéni vállalkozóknak is készült 2018-ról szóló adóbevallási tervezet, ami több mint 350 ezer vállalkozónak könnyíti meg a bevallás elkészítését. A NAV a beérkezett kifizetői, munkáltatói adatok alapján segít az adóbevallásban minden adózónak, akiről adattal rendelkezik. Újdonság, hogy a bevallás és az adó megfizetésének határideje egységesen, valamennyi adózónak május 20-a.

Az adóhivatal felidézte, hogy jelentősen átalakult az utóbbi években a személyi jövedelemadóztatás rendszere. Ennek elsősorban az volt a célja, hogy a magánemberek a legegyszerűbben, minimális időráfordítással készíthessék el szja-bevallásukat. A digitalizáció térhódítása is megmutatkozik, már csaknem 3,8 millióan rendelkeznek ügyfélkapuval.

A közleményben jelezték: a NAV honlapjáról már elérhetők a tervezetek. Az eSZJA programon keresztül az ügyfélkapuval rendelkezők akár okostelefonon vagy tableten is megnézhetik, és ha szükséges, ezeken az eszközökön szerkeszthetik is az szja-bevallást. Aki egyetért a dokumentum adataival, semmit nem kell tennie, május 20-án a tervezet a kiajánlott adatokkal hivatalos szja-bevallássá válik.

Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Nekik továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, a tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak a bevallás elkészítéséhez. Akinek nincs ügyfélkapuja, még öt napig, március 18-án éjfélig kérheti a tervezet postázását. Az április 30-ig postázott küldemény a tervezetek mellett egy üres 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot és válaszborítékot is tartalmaz.

JÓL JÖNNE 800 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 800 ezres forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 17 775 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 13,41%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 18 198 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az OTP, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS