19 °C Budapest

Több mint egymillió magyar halt bele, mégsem mondunk le róla: vészharangot kongatnak az orvosok

MTI
2019. november 27. 17:30

Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban - mondta Kovács Gábor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium tüdőgyógyászati tagozatának vezetője az M1-en.

A szakember elmondta, a hevített dohánytermékek esetében - ezeket egy speciális eszköz 300-350 fokra melegíti fel, így a dohány nem ég, hanem párolog - a kátránnyal is számolni kell.

Joó Tamás egészségügyi közgazdász, a műsor másik vendége, azt mondta, 1990 óta több mint egymillió ember halt meg a dohányzás miatt Magyarországon.

Miközben a fejlett világban - így Magyarországon is - folyamatosan csökken a dohányosok aránya, a fiatalok körében meredeken növekszik: 2014-ben a 25 év alattiak 25 százaléka, 2017-ban már 39 százaléka használt valamilyen dohányterméket.

Az új típusú dohánytermékek, mint az e-cigaretta és a hevített cigaretta, a fiatalok körében rendkívül gyorsan terjednek - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem