15 °C Budapest

Több mint 8000-el több magyar halt meg 2020-ban, mint az az előtti években

2021. március 22. 17:32

8331-gyel nőtt a halálozás Magyarországon 2020-ban a korábbi évek átlagaihoz képest. 2020-ban az Európai Unió 27 tagállama közül csak öt országban volt arányaiban kevesebb a többlethalálozás, mint Magyarországon - mondta Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke hétfőn.

Közölte: az elektronikus anyakönyvi rendszer tavalyi adatai most már véglegesnek tekinthetők, így megállapítható, hogy tavaly Magyarországon 140 900-an hunytak el. Az Eurostat honlapján is elérhető adatok szerint az ezt megelőző öt év, azaz a 2015-2019. közötti időszak átlagos halálozási adatához képest a növekedés 8331 fő, ami 6,3 százalékos emelkedést jelent.

Az adatokból az is kiolvasható, hogy Magyarország EU 27 tagállama közül a hatodik legalacsonyabb többlethalálozást hozta 2020-ban. Csak Lettország, Izland, Finnország, Dánia és Észtország adatai mutatnak kisebb halálozási növekedést 2020-ban, míg a "szomorú lista" másik végén Lengyelország és Szlovénia áll 19 és 18 százalékos növekedéssel.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem