20 °C Budapest

Tíz nap: 13 ezer kár, és hol van még a vége?

2017. június 30. 16:00

A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot.

A legtöbb káreseményt Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették, s kiemelkedően sok bejelentés érkezett Kecskemétről és környékéről - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A legtöbb bejelentés vihar, jégverés és - kisebb mértékben - villámcsapás okozta károk miatt érkezett a társaságokhoz. Az erős szél sok helyen megbontotta tetőket, a jég pedig különösen a palatetőkben tett károkat. Az erős szél fakidőléseket okozott, ami az ingatlanokban és a kerítésekben tett kárt.

A szerdai vihar egyik fakidőléséről a Pénzcentrum is beszámolt.

Súlyos károkat keletkeztek a mezőgazdaságban, a betakarításra váró, még lábon álló terményekben és a veteményesekben. A nem egy helyen diónyi nagyságú jég a gépjárművekben, elsősorban azok karosszériájában tett kárt. 

A biztosító társaságok szakemberei arról számoltak be, hogy a tapasztalatok szerint egyre koncentráltabban alakulnak ki Magyarországon is extrém időjárási helyzetek, gyakran lokális viharok formájában, egy-egy kisebb területen előidézve igen súlyos károkat.

Több biztosítónál is arról számoltak be, hogy operatív intézkedéseket tettek: meggyorsították a kárrendezést, átcsoportosították a különösen érintett területekre a kárfelmérőket. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magyarországon az év leginkább kárveszélyes, viharokkal, felhőszakadásokkal tarkított időjárási periódusa a május-augusztusi időszak. 2010 és 2015 között ezekben a hónapokban összesen több mint 885 ezer kárt rendeztek a biztosító társaságok, a tavaszi-nyári viharok okozta károkra kifizetett összeg pedig megközelítette a 70 milliárd forintot. Az elmúlt évek május-augusztusi hónapjaiban mért adatai alapján egy biztosított lakossági ingatlanban átlagosan 115 ezer forint összegű kárt okoztak a nyári viharok és esőzések. 

Az elmúlt évtized legviharosabb, illetve súlyos árvizekkel sújtott éve a 2010-es volt, abban az évben május eleje és augusztus vége között 312 ezer biztosított ingatlanra 30 milliárd forint összegű kártérítést fizettek ki a biztosítók.

A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a hazai biztosító társaságok. A mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással.

Magyarországon egy olyan alapbiztosítás, amely az úgynevezett elemi kockázatokat, a katasztrófakockázatokat tartalmazza, már havi 2-3 ezer forint összegű díjért megköthető. A piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja, közülük közel 40-féle típusú szerződés ma is elérhető.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem