16 °C Budapest

Terjed a koronavírus a szomszédos országokban: szép lassan lezár egész Európa

MTI
2020. március 14. 14:05

Terjed az új típusú koronavírus a szomszédos országokban: Ausztriában több településen pánikot keltett egy meglepetésszerűen elrendelt karantén, Horvátországban  öt új fertőzöttet diagnosztizáltak, Szerbiában pedig az államfő közölte, hogy egyelőre nem tervezik a szükséghelyzet kihirdetését.

Ausztriában több településen keltett riadalmat a meglepetésszerűen elrendelt karantén. A néhány ezer lakosú Sankt Anton am Arlberg sítelepen pénteken pánik tört ki, amikor meglepetésszerűen vesztegzár alá vonták a tiroli községet. A rendőrség egyszer csak megjelent az utcákon, és lezárta a települést, amit a helyiek rosszul viseltek - magyarázta Helmut Mall polgármester. Ezt követően meg kellett szervezni a vendégek hazautazását, a vonatok és a buszok zsúfolásig teltek meg emberekkel .

Hasonló volt a helyzet a karintiai Heiligenblutban, amelyet március 29-ig karantén alá helyeztek. A külföldi vendégek elhagyhatják a síparadicsomot, míg az osztrák állampolgároknak megtiltották a ki- és beutazást. Josef Schachner polgármestert meglepte az intézkedés, amelyről ő is csak szombaton értesült. Heiligenblutban két koronavírusos beteg van, akik enyhe tünetekkel otthon lábadoznak.

Ausztriában eddig 602 esetben mutatták ki az új koronavírust, a legtöbb megbetegedést Tirolban regisztrálták. Összesen 7467 embert vizsgáltak meg, és egy ember vesztette életét - közölte az egészségügyi minisztérium szombaton.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szombaton bejelentette, hogy négymilliárd eurós (több mint 1500 milliárd forintos) válságalapot hoznak létre a koronavírus jelentette kihívások legyőzésére. Az összeget az egészségügyi ellátás stabilizálására, a közrend fenntartására és a munkaerőpiac fellendítésére lehet fordítani.

Szükségállapot Spanyolországban

A legfrissebb adatok szerint 1500-zal nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Spanyolországban. A Wolrdometer legfrissebb adatai szerint jelenleg 5 753 beteg van ott jelenleg.

Ezzel párhuzamosan a kormány szükségállapotot hirdetett az országban. Eddig 136-an haltak bele a kórba Spanyolországban.

Szaporodnak a fertőzöttek a környező országokban

Eközben Horvátországból öt új koronavírusos betegről érkezett hír. Velük együtt 37-re emelkedett a fertőzöttek száma. A betegek közül többen jártak külföldön, fertőzött országokban. Szlovéniában 141, Szerbiában pedig 41 betegről tudni, de csak 21-en szorulnak kórházi kezelésre, és egy beteg van lélegeztetőgépen van.

Aleksandar Vucic szerb elnök szombaton a válságstáb ülése után tartott sajtótájékoztatóján nem zárta ki, hogy Szerbiában is szükséghelyzetet hirdetnek a vírus terjedése miatt, de szerinte egyelőre erre nincs szükség. Kifejtette, hogy a szükséghelyzet alatt értendő a polgárok teljes elszigeteltsége, és kérdéses, hogy ők mennyi időt képesek eltölteni ilyen körülmények között. "Nem zárom ki ezt  a lehetőséget, de abban a pillanatban amikor bevezetik (a szükséghelyzetet), nincs többé kávézó, színház, bár. És akkor a hadsereg kivonul az utcákra, és tudjuk mi lesz a vége" - idézte Vucicot honlapján a B92 rádió.

A szerb államfő leszögezte, hogy elegendő laboratórium áll rendelkezésre a vírustesztek elvégzésére, és ebbe a magánklinikákat nem fogják bevonni. Vucic szerint járvány közepette nem is a tesztek mennyisége a kulcsfontosságú dolog, hanem hogy a polgárok ne a pletykák és ostobaságok vezéreljék, hanem a szakemberek útmutatásai szerint cselekedjenek. Arra kérte az idősebbeket, hogy ne hagyják el otthonaikat, az idősotthonok pedig arra, hogy engedjék ki a bentlakókat bevásárolni.

Klaus Iohannis román elnök szombaton kihirdetett egy jogszabályt, amelynek értelmében a 12 évnél kisebb egészséges gyereket vagy 18 évnél kisebb fogyatékkal élő gyereket nevelő szülők szabadnapot kérhetnek munkáltatójuktól, amennyiben a hatóságok rendkívüli esetek miatt elrendelték az iskolák bezárását. A törvénytervezetet az ellenzéki szociáldemokrata párt és a liberális ALDE néhány törvényhozója kezdeményezte még tavaly év elején, de az utóbbi napokban a parlament felgyorsította a jogszabály elfogadásának eljárását a koronavírus-járványra való tekintettel. A jogszabályt Klaus Iohannis is rekordidő alatt hirdette ki tekintettel arra, hogy a parlament csütörtökön szavazta meg a törvényt. Romániában szerdától zárva vannak az iskolák és az óvodák.

Bezár Lengyelország és Norvégia

Eközben a Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága közleményében bejelentette, hogy a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök által kihirdetett, az összes nemzetközi repülőjáratra, március 15-e éjféltől vonatkozó korlátozás miatt a légitársaság további értesítésig felfüggeszti lengyelországi járatait. Március 15-én éjféltől külföldi állampolgárok nem léphetnek be Lengyelországba, a külföldről érkező lengyel állampolgárokat pedig karanténba zárják.

A légitársaság jelezte: a lehető leghamarabb tájékoztatja utasait a járatok törléséről, valamint a már kifizetett viteldíjak visszatérítésének lehetőségeiről, ha jegyüket a wizzair.com honlapon vagy a légitársaság mobilalkalmazásában vásárolták meg. Az utazási irodán keresztül foglalókat arra kérték, hogy lépjenek kapcsolatba az irodával, amelyen keresztül jegyüket lefoglalták.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az oslói kormány közben azt kérte a norvég állampolgároktól, hogy a következő hónapban ne utazzanak külföldre, akik pedig más országokban tartózkodnak, minél előbb térjenek haza. Az oslói nemzetközi repülőteret lezárták pénteken a külföldi utasok elől, s megkezdődött a köz- és magánintézmények nyitvatartásának korlátozására vonatkozó intézkedések előkészítése. A kormány egyben felkérte az embereket, akik tudnak, dolgozzanak távmunkában.

Norvégiában már valamivel több, mint ezer koronavírusos-fertőzöttet tartanak nyilván.

Kínában már lecsnegőben a járvány, másutt tetőzik

A járványhelyzetet felügyelő kínai nemzeti egészségügyi bizottság szombati jelentése szerint az előző napon azonosított tizenegy új beteg közül heten Kínán kívül - Olaszországban, az Egyesült Államokban és Szaúd-Arábiában - fertőződtek meg, a többiek pedig a járvány kiinduló pontjának számító Hupej tartományban.  Szombaton Sanghajban további két új beteget regisztráltak Franciaországból és Spanyolországból érkezett utazók között.

Kínában a legfrissebb adatok szerint a járvány kezdete óta 80824-en fertőződtek meg a vírussal, és 3189-en haltak meg. A betegek száma világszerte 138 ezerre, míg a halálos áldozatoké közel ötezerre tehető.

A vírus terjedőben van a közel-keleti országokban is, ahol a hatóságok ugyancsak szigorú korlátozások bevezetésére kényszerülnek. A szaúd-arábiai kormány szombaton bejelentette, hogy március 15-től kezdődően két hétre felfüggeszti az összes nemzetközi repülőjáratot. Az országban eddig 86 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Az iszlám vallás legszentebb helyei közé tartozó Mekkát és Medinát már korábban lezárták a zarándokok előtt a járvány terjedése miatt.

Az Egyesült Arab Emírségekben március végéig bezárták a szórakozóhelyeket és a turisták által látogatott éttermeket, Abu-Dzabíban pedig felfüggesztették a nyilvános rendezvényeket is. A polgárháború sújtotta Jemenben a síita húszi lázadók elrendelték a tanév idő előtti lezárását a felügyeletük alatt álló térségekben - számolt be a felkelők szócsövének számító al-Maszira tévécsatorna szombaton. A második félévnek egy hónappal korábban, március 25-én lesz vége az ország északi részén. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a héten a Twitteren azt írta, hogy egyelőre nincs hivatalos koronavírusos eset Jemenben, ahol azonban a kolera, az éhínség és a torokgyík szedi áldozatait, az egészségügyi rendszer pedig romokban hever az ötödik éve tartó polgárháború miatt.

A latin-amerikai térség országai is drasztikus intézkedésekre kényszerülnek a járvány terjedése miatt. Kolumbia helyi idő szerint szombat hajnali öttől lezárja a határát Venezuelával, és hétfőtől nem engedi be területére azokat a látogatókat, akik az elmúlt két hétben Európában vagy Ázsiában jártak - közölte Iván Duque kolumbiai elnök péntek éjjel. Azokat a kolumbiai állampolgárokat és lakosokat, akik megfordultak ezekben a térségekben az elmúlt 14 napban, karanténba helyezik - tette hozzá. A latin-amerikai országban pénteken 16-ra nőtt a hivatalos koronavírusos esetek száma.

Sebastian Pinera chilei elnök tilalmat rendelt el pénteken az ötszáz főt meghaladó nyilvános rendezvényekre, és ezzel Chile is csatlakozott számtalan országhoz, ahol hasonló intézkedéseket foganatosítottak lassítandó az egészségügyi rendszereket túlterhelő kór terjedését.

Az indonéziai hatóságok úgy döntöttek, hogy a fővárosban, Jakartában két hétre bezárják az iskolákat, és áttérnek a távoktatásra - közölte Anies Baswedan kormányzó szombaton. A délkelet-ázsiai országban eddig 69-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük többen a tízmilliós Jakartában és környékén. A halálos áldozatok száma legalább négy. Pénteken 35 új esetet diagnosztizáltak.

A Fülöp-szigeteken a 12 milliós Manilában és környékén este nyolctól hajnali ötig kijárási tilalom van érvényben március 15-e és április 14-e között. Április 12-ig az iskolák is zárva vannak, vasárnaptól pedig utazási tilalom lép érvénybe. A Fülöp-szigeteken eddig 64 fertőzöttje és hat halottja van a koronavírusnak.

További hírek a koronavírusról itt!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm