13 °C Budapest

Tényleg ilyen sok magyar hal meg külföldön évente?

2015. február 18. 14:59

Tavaly 1653 magyar halt meg külföldön; a halálesetek döntő többségéért keringési zavarok és szívelégtelenség felelnek.

A hivatalos statisztikák szerint tavaly 1653 magyar állampolgár halt meg külföldön, ez 35 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi esetszámhoz képest. Az anyakönyvezés 2007-ben került a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) hatáskörébe, az első évben 552 külföldi halálesetet regisztráltak.

Némileg árnyalja a képet, hogy csak azokat az eseteket regisztrálják Magyarországon is, amelyeknél megküldik a halotti anyakönyvi kivonatot az illetékes konzulátusnak. Egy nemzetközi egyezmény értelmében erre a kettős állampolgárok esetében például nincs szükség. Itt érdemes megjegyezni, hogy mivel nem minden elhunytat rögzítenek Magyarországon, így az anyakönyvezett eseteknél valamivel több magyar állampolgár veszíti életét külföldön évente.

Jó tudni! A hozzátartozó, örökös is kérheti a haláleset hazai anyakönyvezését, amely szintén a külföldi anyakönyvi kivonat alapján történik.

A BÁH tájékoztatása szerint az anyakönyvi okiratok a haláleset okát nem tartalmazzák, csak az elhunyt személyi adatait és a haláleset helyét, idejét. A Metropol viszont egy biztosítási szakértőtől úgy értesült, hogy a külföldi halálesetek többsége betegség, főként keringési zavarok és szívelégtelenség miatt következik be, és jellemzően az idősebb korosztályt érinti.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm