Teljes a sötétség influenza-ügyben: hamarosan fontos adatok érkeznek

2020. október 19. 11:03

Hagyományosan a 40. héttől közlik Magyarországon az influenzás eseteket, azonban az influenza figyelőszolgálat tájékoztatási felületén egyelőre nincs információ a megbetegedésekről. Pedig a koronavírus miatt nagy szükség lenne arra, hogy a statisztikákban is el lehessen különíteni a betegeket.


Magyarországon az influenza az ősszel együtt szokott megjelenni, és tavasz végére már csak nagyon kevés megbetegedés fordul elő. Azt, hogy mikor alakul ki influenza járvány, és hogyan terjed a vírus az országban, az influenza figyelőszolgálat adatai alapján tudja nyomonkövetni a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a lakosság.

Magyarországon október első hetében, a 40. naptári héten szokta megkezdeni működését az influenza figyelőszolgálat,

az Európai Influenza Surveillance Hálózathoz tartozó országokhoz hasonlóan, ahogy például Szlovákia már közölt is adatokat -, azonban már az év 42. hete is eltelt, mégsem kerültek fel az általuk közölt adatok az NNK weboldalára. A Pénzcentrum ezért azzal a kérdéssel fordult az Nemzeti Népegészségügyi Központhoz, hogy mikor várhatóak az influenza figyelőszolgálat első adatai a 2020/2021. évi influenza szezonról. A következő választ kaptuk:

Hazánkat a szezonális influenza járvány általában csak januárban éri el, de szórványos influenzás megbetegedések ősszel is előfordulhatnak, ezért már ősszel kezdetét veszi az influenza szezonra történő felkészülés is. Ennek részeként kezdi meg működését az influenza figyelőszolgálat, az első adatok várhatóan október utolsó hetében kerülnek ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ weboldalára

- tájékoztatta lapunkat az NNK.

Influenza vs. koronavírus

Mint arról nemrég beszámoltunk, Jakab Ferenc virológus szerint beláthatatlan következményei lehetnek, ha a koronavírus és az influenza együttesen fertőz, egy esetlegesen legyengült szervezetben. A szakértő felhívta a figyelmet a járványügyi intézkedések, a kézmosás, maszkviselés és távolságtartás, betartására, hiszen "ezzel két legyet üthetünk egy csapásra", mivel az influenzavírus, és a koronavírus is hasonló terjedési mechanizmussal jut be az emberi szervezetbe.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ilyen minimális óvintézkedésekkel akár mind a két fertőzést is elkerülhetjük

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa is haragszik azokra, akik azt mondják, hogy a koronavírus csak picit súlyosabb, mint az influenza vagy olyan, mint az influenza. Ez egyáltalán nem igaz - húzta alá. Szlávik János elmondása szerint, bár az influenza több embert betegít meg, az influenza halálozása viszont tizede vagy huszada a koronavírus-fertőzésnek.

A koronavírus sokkal súlyosabb, mint az influenza - figyelmeztetett a főorvos. Bár a koronavírus az idősekre veszélyesebb, de az is látható, hogy az is előfordul, fiatalemberek kerülnek intenzív osztályra, vagy lélegeztetőgépre, esetleg el is hunynak a fertőzés következtében - érzékeltette. Voltak olyan esetek, betegek, ahol az influenza és a koronavírus is jelen volt a szervezetben, ez pedig sokkal súlyosabb betegséget okozott, mint a két vírus külön-külön.

Szerinte mindenképpen törekedni kell arra, hogy legalább az egyik vírus ellen védekezzünk, ezért javasolja az influenza elleni védőoltást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem