18 °C Budapest

Te is benézheted: így nem fizet az utasbiztosításod

2017. május 22. 13:05

Az ügyfelek immár 16 százaléka az utazás napján vásárolja meg utasbiztosítását, számukra fontos tudnivaló, hogy a biztosítási fedezet csakis az adott nap hátralévő részére vonatkozik. Vajon melyik biztosítók termékeit keresik a legtöbben?

A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyarok összesen 7,1 millió utazás során közel 43 millió napot töltöttek többnapos út keretében külföldön, az eltöltött napok száma 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 40 milliós értéket. Ennek megfelelően folyamatosan bővül az utasbiztosítási piac, noha becslések szerint az utasbiztosításokkal fedezett külföldi utak aránya továbbra sem éri el az 50 százalékos mértéket.

Egyre jellemzőbb tendencia, hogy az utasok (az internetes összehasonlító oldalak által kínált kényelmes megoldásokra hagyatkozva) az utolsó pillanatra hagyják az utasbiztosítás megkötését. A Netrisk.hu adatai szerint míg 2016 első négy hónapjában az ügyfelek 11 százaléka kötötte az utazás napján a biztosítását, az idei év első harmadában már 16 százalékos volt ez az arány. Immár kisebbségbe kerültek azok, akik legalább két nappal korábban gondoskodtak utazási kockázatait lefedéséről.

Önmagban nem probléma, hogy az utazók immár hatoda egyenesen az utazás napjáig vár a biztosításkötéssel, ám ebben az esetben két dologra kell figyelni:

  • egyrészt a díjfizetés kizárólag bankkártyás fizetéssel teljesíthető,
  • másrészt a biztosítási fedezet értelemszerűen csak az adott nap hátralévő részére vonatkozik.

Mivel ilyenkor már jellemzően igen kevés idő marad a hosszas mérlegelésre, a biztosításközvetítők feladata az, hogy gyorsan áttekinthető felületekkel könnyítsék meg a leginkább testre szabott biztosítási módozat kiválasztását. Tavaly egyébként a Mapfre, a Vienna Life és az Aegon biztosítók utasbiztosítási termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Saját szempontok alapján választható utasbiztosítások

A Netrisk utasbiztosítási felületén az ügyfelek öt szolgáltatási elemnél (orvosi ellátás, baleseti halál, poggyász, műszaki cikk, felelősség) maguk választhatják meg a biztosítási összeg mértékét. Ezek mellé a rendszer kiegészítőként további szolgáltatásokat is felkínál (jogvédelem, repülőgépes kiegészítő, gépjármű asszisztencia, útlemondás és extrém sport biztosítások).

Az utasbiztosítási felületen korábban is lehetőség volt arra, hogy az ügyfelek megjelöljék, milyen szolgáltatást tartalmazzon feltétlenül a biztosításuk. A csaknem 30 féle szempont közül az idei év eddigi időszakában az ügyfelek leggyakrabban az alábbi tényezőket tartották fontosnak külön kiemelni:

  • Az egészségügyi ellátás költségeit a biztosító fizesse a szolgáltatónak (ne kelljen az ügyfélnek előfinanszíroznia)
  • Mobiltelefon biztosítása
  • Az orvoshoz vagy kórházba történő utazás költségeinek térítése
  • Sípályáról történő mentés
  • Bőrönd biztosítása
  • Fényképezőgép biztosítása
  • Hordozható számítógép (laptop, tablet, stb.) biztosítása

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem