13 °C Budapest

Tálcán kínálják adataikat a magyar cégek és dolgozóik: sokba fájhat a figyelmetlenség

2021. január 28. 15:04

Amikor 2007. január 28-án először megtartották, talán sokan meglepődtek, és nem is értették: mi szükség van egyáltalán adatvédelmi világnapra? Mostanra viszont aligha akad ember, aki megkérdőjelezné, fontos-e felhívni a figyelmet az adatok védelmére. Az adatvédelmi világnap mára sem vált okafogyottá. Sőt üzenete - egy olyan év után, mint 2020 - talán aktuálisabb, mint valaha.

Elég csak arra gondolni, hogy az elmúlt évben mennyire felpörgött az internetes vásárlás. Egyre többen, egyre több helyről és egyre több mindent szereznek be a világhálón, ezzel óhatatlanul növelve az adataikra leselkedő veszélyt. Különösen akkor, ha a számítógép nem erre volt felkészítve - sokan vannak, akik például nem is tudják, akarják frissíteni eszközeiken a szoftvereket, noha a fejlesztők a legtöbbször épp a jobb és erősebb védelem miatt adnak ki frissítéseket.

Home office, mint informatikai kockázat

Kockázatokat rejt az is, hogy milliók váltottak home office-ra, és a hazai kkv szektorban többen saját eszközeikkel dolgoznak otthonról. Csakhogy a legjobb védelemmel felszerelt otthoni gép sem lehet olyan biztonságos, mint egy folyamatosan felügyelt céges eszköz. És általánosságban egy otthoni hálózat sem olyan védett, mint egy vállalati. Ráadásul sokszor épp a felhasználók könnyítik meg a támadók dolgát. Az IT Részlegnél is történt egy tanulságos eset: egy multinacionális vállalat, nemzetközi IT-csapata tesztelte a dolgozók éberségét, olyan e-mailt küldtek nekik, ami látszólag céges volt, valójában azonban egy idegen, megtévesztően hasonló oldal kérte volna a felhasználók belépési kódját. Kiderült, hogy többeket már egy ilyen egyszerű trükk is lépre csalt, azonban a magyar dolgozók a rendszeres oktatásoknak köszönhetően azonnal jelentették a lokális rendszergazdának az adathalász-kísérletet és jól szerepeltek.

Mindez jelzi, hogy az adatainkra leselkedő veszély továbbra is óriási. Személyes adatok, üzleti titkok, banki kódok kerülhetnek illetéktelen kezekbe, bizonyos szakmák, cégek esetében pedig egyenesen csődközeli helyzetet teremthet, ha biztonsági másolatok nélküli adatok, referenciamunkák, könyvelések, kapcsolati listák, tervek, írások esnek áldozatul.

A fentiek miatt is érdemes felidézni azt a 10 pontos listát, amelyet a kkv informatikára specializálódott IT Részleg állított össze korábban azért, hogy adataink ne kerülhessenek jogosulatlan kezekbe, és ne vesszenek el biztonsági mentés hiányában.

Az átadott adatok biztonsága

Az adatainkat nemcsak házon belül használjuk, hanem megosztjuk a könyvelőnkkel, ügyvédünkkel, stratégiai partnereinkkel is. Vajon ők is ugyanolyan gondosan vigyáznak rá, mintha a sajátjuk lenne?

A nagyvállalatok már ráébredtek erre, és saját átvilágítási policyt dolgoztak ki. Ha nem megfelelő az adatbiztonság - amelyet szúrópróbaszerűen, időként akár auditorral is ellenőrizni szoktak -, még szerződést is bonthatnak. Ha valakinek ilyen partnerei vannak, vagy ilyen partnerkapcsolatokat szeretne kialakítani, akkor fokozottan ügyelnie kell az adatbiztonságra, nem beszélve a GDPR-megfelelőségről.

Zsarolóvírus

A zsarolóvírusok (ransomware-ek) - gyakorlatilag az eszközeinket pénzfizetés reményében titkosító kártékony programok - továbbra is szedik gyanútlan áldozataikat, akik azt gondolván, hogy ez a veszély már megszűnt, hamis biztonságtudatban érzik magukat. Érdemes tájékozódni mielőtt reflexből rákattintunk egy e-mail-mellékletre vagy linkre!

Adathalászat

Az adathalászat (phishing) során a kiberbűnözők - az eredetihez megszólalásig hasonló e-mailek és weboldalak segítségével - próbálják megszerezni visszaélésre lehetőséget adó adatainkat, például jelszavakat, belépési kódokat. Javaslatunk: mindig ellenőrizzük a böngésző címsorában, hogy valóban azon az oldalon járunk-e, amit meg szerettünk volna nyitni. Bármilyen banálisnak tűnik, a linket mindig betűről-betűre ellenőrizzük!

Őrizetlenül hagyott eszközök

Meglepően gyakran előfordul, hogy "csak pár percre" hagyjuk mondjuk a kocsiban a laptopot, telefont, és mire visszatérünk, már csak a hűlt helyét találjuk. Ne feledjük, egy mobilkészülék ma már egyben a "digitális kulcstartónk" is, amely hozzáférést biztosít a bankszámlánktól kezdve a levelezésünkön át a közösségi oldalunkig bezárólag szinte a teljes életünkhöz.

Naprakész szoftverkörnyezet

Informatikai felmérések során gyakran látni üzleti (kkv informatikai) környezetben is nem támogatott, kifutott szoftvereket - például Windows XP-t, Vistát, Windows 7-et, vagy akár kalózverziókat -, amelyek ugyanolyan magas kockázatot jelenthetnek, mint a frissítés hiánya. A támadók meg tudják találni a leggyengébb láncszemet: egy nagy hálózatnál pedig elég ha csak egy gépen fut sebezhető szoftver, így a teljes rendszer sebezhetővé válik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hozzáférési jogosultság

Minden szervezetben előfordulnak olyan szenzitív információk - például a dolgozók személyes adatai, a bérjegyzékek -, amelyek csak egyes osztályokra vagy személyekre tartoznak. Arról nem is beszélve, hogy mekkora kárt okozhatnak, ha azok kikerülnének a vállalat falain kívülre. Ezért elengedhetetlen a megosztott mappákhoz való hozzáférések átgondolt szabályozása és naprakészen tartása.

Jelszavas védelem

A jelszavakkal kapcsolatos intelmek sokunk "könyökén jönnek ki", azonban mégis gyakran tapasztalható, hogy egyáltalán nincsenek használatban, vagy minden platformon azonosak, és még a monitorra is ki vannak ragasztva. A három kulcsmomentum: komplexitás, változatosság, rendszeres csere.

Mentés

A backup olyan, mint a biztonsági öv: szerencsére ritkán tesszük próbára, de csak akkor véd, ha használjuk. A közhiedelemmel ellentétben a mentés megléte nem magától értetődő. A kulcskérdés: mikor ellenőriztük utoljára, hogy helyre tudjuk-e állítani az adatainkat a mentésből?

Az infrastruktúra fizikai védelme

Hiába hibatűrő a szerver, ha az az ügyféltérből nyíló vizeshelyiségben üzemel, ahol egy óvatlan pillanatban bárki a "hóna alá csaphatja" és elsétálhat vele (akár a biztonsági mentéssel együtt, ha azt is ott tároljuk mellette), egy duguláskor elázik, vagy egy melegebb nyári napon - szellőzés hiányában - "megsül".

"Mindegyikkel találkoztunk már, de vegyük figyelembe, hogy egy új hardvert bármikor vehetünk, az elveszett adatok viszont sok esetben pótolhatatlanok, vagy csak irreálisan magas költségen állíthatók helyre" - hívja fel a figyelmet Berdó Attila, az IT Részleg vezetője.

Adathordozó-titkosítás

Minden elővigyázatosságunk ellenére előfordulhat, hogy a számítógépünk, külső merevlemezünk vagy pendrive-unk illetéktelen kezekbe kerül. Ilyenkor már elveszítettük a kontrollt az eszköz felett, de ha elővigyázatosak voltunk, az adatainkat még ekkor is védhetjük. Erre szolgálnak az adathordozó-titkosítási megoldások, melyek a modern operációs rendszerekben beállíthatók.

Mennyibe is kerül, ha minderre nem figyelünk és adatvesztés történik? Az IBM kiszámolta ezt 2019-ben: Egy 10 személyes, kereskedelmi szektorban tevékenykedő vállalkozásban, ahol mindenki használ számítógépet, egy adatvesztés akár 10 millió forint kárt is okozhat, és majdnem egy évet is igénybe vehet, mire helyreállhat a rend a cégben. A valószínűség pedig, hogy ez megtörténhet, közel 30 százalék.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem