7 °C Budapest

Szlávik: egyelőre bírják az intenzív osztályok a terhelést

2020. november 25. 10:45

Egyelőre bírják a kórházak intenzív osztályai a terhelést, egyelőre stabilizálódni látszik a kórházba kerülők száma. Szlávik János elmondta: míg a járvány elején csupán hat-hét kórházban kezeltek koronavírusos betegeket, ezzel szemben ma már 78 intézményben látják el őket.

A kórházak intenzív osztályai egyelőre még bírják a járvány jelentette terhelést - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az ATV Start adásában. Szlávik János elmondta: míg a járvány elején csupán hat-hét kórházban kezeltek koronavírusos betegeket, ezzel szemben ma már 78 intézményben látják el őket. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a kórházak intenzív osztályai egyelőre még bírják a rájuk nehezedő terhelést.

Arra a hírre reagálva, miszerint Magyarországon - az amerikai járványmodell szerint - két hét múlva lesz csúcson a járvány és ekkor nagyjából napi 178 halottal lehet majd számolni, azt mondta: egyáltalán nem kizárt sajnos, hogy valóban elérjük ezt a számot,

ugyanakkor egyelőre stabilizálódni látszik a kórházba kerülők száma.

A betegek kezelésére vonatkozóan elmondta, hogy bár márciusban kiadtak  egy országos kezelési protokollt, ez az útmutató folyamatosan változik. Jelenleg a favipiravirt és a remdesivirt használják leginkább, valamint a betegség korai stádiumában még a vérplazma is segíthet. Az infektológus arról is beszélt, hogy a betegek közt több a férfi, mint a nő. Felhívta a figyelmet továbbá arra is, hogy az idősek mellett a kockázati csoportba tartozó betegségek elszenvedői is veszélyeztetettek.

Ez utóbbiak közé a cukorbetegség, a dohányzás, a Down-szindróma, a kóros elhízás, illetve a szív- és érrendszeri betegségek tartoznak

- mondta hozzátéve azt, hogy mindemellett bárkire veszélyes lehet a koronavírus.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem