Szlávik: Az idősek és a krónikus betegek ne fogadjanak látogatókat

MTI
2020. november 22. 11:00

Az első hullámban kevés beteg volt, ez biztatta a vírustagadókat - véli a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa. Szlávik János szerint ha a társadalom felét átoltanák, már el lehetne érni egy megfelelő védettséget.

Csak a szabályok betartásával lehet megakadályozni, hogy még több koronavírus-fertőzött legyen, és még többen haljanak meg a fertőzésben - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa a budapesti kórházban szombaton a közmédiának. Szlávik János közölte: naponta négy-ötezer az új fertőzöttek száma, és egyre többen halnak meg a betegségben. A kórházban fekvők jó része idős, krónikus beteg, akik közül sokan intenzív osztályra kerülnek - tette hozzá.

Kiemelte: fontos, hogy mindenki betartsa a járvány elleni védekezésért hozott intézkedéseket, de az idősekre és a krónikus betegségekben szenvedőkre különösen vonatkoznak az előírások. Ők a jelenlegi helyzetben inkább ne fogadjanak látogatókat - javasolta a főorvos. A vírus elleni vakcinákkal kapcsolatban azt mondta, hogy óriási a fejlődés, már 4-5 oltóanyagot törzskönyveztek a világon. Véleménye szerint azért gyorsultak fel a kutatások, mert korábban már más betegségek ellen hatékony oltóanyagokat próbálnak felhasználni.

A kormány úgy döntött, hogy többféle oltóanyagot szerez be, de csak azt alkalmazza majd, amelyik biztonságos, hatékony és semmilyen veszélyt nem jelent az emberekre - hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy két amerikai vakcináról azt állítják, 90 százalék feletti a hatékonysága. Ez esetben a lakosság 50-60 százalékának beoltásával megfelelő védettséget lehetne elérni - tudatta.

Szlávik János kitért arra is: a járvány első hullámában aránylag kevés beteg volt, és kevesen haltak meg, valószínűleg ez biztatta a vírustagadókat arra, hogy elbagatellizálják a járványt, és tagadják a vírus létezését. A főorvos reméli, hogy ahogy halad előre a járvány Magyarországon, egyre kevesebb ember lesz, aki azt hiszi, a koronavírus nem veszélyes. Az elmúlt évtizedekben sok új oltás jelent meg, a vírustagadóknak pedig nem volt erejük megakadályozni, hogy a hatékony oltásokat megkapják az emberek - mondta Szlávik János, aki bízik benne, ha elmagyarázzák az embereknek, hogy működik a koronavírus elleni oltás, nem lesz tere az országban a vírustagadóknak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem