9 °C Budapest

Szívhatják a fogukat a magyar autósok: keményen megdrágul a kötelező

2019. november 6. 13:45

A biztosítók a közelmúltban kihirdették kötelező gépjármű-felelősségbiztosításaik 2020. január 1-től alkalmazandó díjait. Az egyes társaságok tarifáinak összehasonlítása izgalmas lehet minden, december 31-i évfordulós biztosítással rendelkező ügyfél számára. A díjak átlagosan 15 százalékos emelkedése nem okozott meglepetést, bár azok európai viszonylatban még így is a legolcsóbbak között vannak. 

Hazánkban még mindig több mint 1 millió gépjármű (ebből közel 700 ezer személygépkocsi) kötelező biztosítása kezdődik január 1-jei kockázatviseléssel, ugyanis a 2010. január 1-je előtt vásárolt gépjárművekre vonatkozó, vagy ezen időpont előtt kötött kgfb szerződések jelentős részének évfordulója december 31-ére esik. Ahhoz, hogy az érintett ügyfelek a számukra legkedvezőbb feltételekkel újraköthessék meglévő szerződésüket, fel kell mondaniuk a jelenleg érvényben lévőt. Piaci várakozások szerint a díjak változása miatt közel 100 ezer szerződést fognak felmondani és újrakötni más biztosítónál -  írja az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.

Magyarországon ma hozzávetőlegesen 5,3 millió gépjármű van forgalomban, amelynek közel 70 százaléka személygépkocsi, ezután következnek csak a teherautók és a motorok. Hazánkban - a mai formájában - a ’90-es évektől érvényben lévő szabályozás szerint minden, hatósági engedéllyel közúti forgalomban részt vevő gépjárműre és hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmotoros kerékpárra kötelező megkötni a gépjármű felelősségbiztosítást. Az éves díj tavaly átlagosan 33 000 forint volt, ám vannak, akik ezt időről időre elmulasztják befizetni, ami a biztosítási fedezet hiányát eredményezheti. Ilyen esetben az okozott kárért - a törvényben meghatározott feltételek szerint - a kártalanítási számla áll helyt, a díjfizetést elmulasztó ügyfél pedig - a biztosítási díjaknál magasabb összegű - fedezetlenségi díj megfizetésére köteles.

A biztosítók eredményei nem csak a díjakon múlnak...

A biztosítók a biztosítási díjakat a kockázatok mérlegelésével és számszerűsítésével határozzák meg. Az OVB Vermögensberatung Kft. véleménye szerint éppen ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen tényezők befolyásolják az egyes biztosítási termékek, így a gépjárműfelelősségbiztosítások díjait is.
A 2018-ban bejelentett károk száma kicsivel a tavaly előtti alatt volt ugyan (160 ezerről 158 ezerre csökkent), de a kifizetett biztosítási összegek, és az átlagos térítési összegek is látványosan emelkedtek. A biztosítók tavaly már több mint 107 milliárd forintot fordítottak kárkifizetésre, személygépjárművek esetében az átlagkár összege meghaladta az 500 ezer forintot. Összességében egy év alatt valamivel több, mint 20%-kot emelkedett az átlagos kárérték.

Az elmúlt években a gépjárművek javításának költségei is emelkedtek, amit elsősorban a munkaerőköltségek és alkatrészárak növekedése hajtott. A díjak emelkedésére tekintettel az évforduló közeledtével mindenképpen érdemes számolnunk és összehasonlítanunk a jelenlegi díjunkat a következő biztosítási időszakra vonatkozóan elérhető díjakkal, amiben segítséget nyújthatnak az egyszerűen kezelhető, interneten elérhető kalkulátorok

- mondta el Póth Viktor, az OVB Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem