19 °C Budapest

Szigorúbb intézkedéseket sürget a virológus: különben duplázódhat a halottak száma Magyarországon

2020. október 15. 21:34

Rusvai Miklós a második hullám tetőzését november végére, december elejére teszi, ha a kormány nem hoz szigorító intézkedéseket addig. A virológus szerinte egy olyan zárlattal, ami tavasszal volt, két hét alatt leszálló ágba fordulna a járvány.

Rusvai Miklós szerint, ha nem történnek újabb intézkedések, a jelen helyzet azt vetíti előre, hogy

a következő napokban, hetekben megduplázódhat a halottak, a lélegeztetőgépen lévők és a kórházban kezeltek száma

- mondta a szakember az ATV-ben. Hangsúlyozták, hogy a virológus meglátása szerint, ha csak az egészségügyi szempontokat nézzük, akkor ugyanolyan zárlatra lenne szükség, mint tavasszal volt, ezzel az intézkedéssel ugyanis a járvány két hét alatt leszállóágba fordulna. Hozzátette viszont azt is, hogy egy ország vezetésének más szempontokat is figyelembe kell vennie: az egészségügyi mellett a gazdasági szempontokat, valamint a lakosság pszichológiai tűrőképességét.

Rusvai Miklós a műsorban beszélt arról is, hogy a második hullám megállítására három forgatókönyv van:

  • Elsőként a nyájimmunitás megszületését említette
  • Második forgatókönyv lehet, hogy egészen az oltóanyagig elhúzódik a járvány
  • A harmadik pedig az, hogy jön egy kedvező időjárás, aminek lehet egy járványfékező hatása. Mint mondta, már a száraz hideg is segítene a járvány megfékezésében.

A virológus a második hullám tetőzését november végére, december elejére tenné, ha nem történik szigorító intézkedés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: MTI/ Mónus Márton

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem