12 °C Budapest

Szélsebes változás jön az orvosi rendelőkben: milliókat spórolhatunk

2017. április 18. 19:34

Megkezdődött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) feltöltése személyes adatainkkal. Ezzel véget érhet az a gyakorlat, hogy a beteg viszi magával a leleteket egyik orvostól a másikig, ha nem akarja, hogy a kezelőorvos hiányos információk alapján döntsön a gyógykezeléséről. A rendszer révén olyan transzparencia valósulhat meg, ami a beteg, az orvosok és az ellátórendszer irányítóinak egyaránt előnyére válik.

Március 16-tól megkezdték személyes adataink feltöltését az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe, vagyis az EESZT-be. A rendszer lényege, hogy az egészségügy valamennyi szereplője bárhol beléphet az egységes platformra, és ott hozzáférhet egy adott beteg más intézményekben keletkezett adataihoz. Ezzel - ha nem is egy csapásra - megszűnik a korábbi leletek és zárójelentések kikérése és cipelése egyik helyről a másikra: aki orvoshoz megy, arról az adatai megadása után az orvos azonnal tudni fogja, hogy milyen gyógyszereket szed, milyen érzékenysége, allergiája van, vagy milyen betegségei, műtétei voltak korábban.

A korábbi tervekkel ellentétben a rendszer induláskor nem tartalmaz majd kórelőzményeket, ezeket várhatóan a későbbiekben töltik fel. 2017 novemberében valamennyi állami egészségügyi intézmény kötelezően csatlakozik a rendszerhez. Ettől az időponttól minden közfinanszírozott egészségügyi intézmény kötelezően feltölti az összes nála végzett ellátás és beavatkozás valamennyi adatát és eredményét. A nem állami intézmények, rendelők és magánpraxisok várhatóan egy-két évvel az indulás után csatlakozhatnak a rendszerhez.

A rendszer természetesen biztonsági kockázatokat is rejt, ezért a fejlesztők kiemelt figyelmet fordítottak az adatvédelemre. Ennek első szintje az önrendelkezés lehetősége. Alapbeállítás szerint a minket kezelő orvos bármilyen adatunkhoz hozzáférhet, kivéve a kényes adatokat, úgymint pszichiátria, addiktológia, nemi betegség, HIV/AIDS. Az ezekkel kapcsolatos információkat csak az adott betegséget kezelő orvosunk láthatja és egészítheti ki. Ahhoz, hogy a velünk kapcsolatos ilyen természetű információkhoz más orvosok is hozzáférhessenek, nekünk kell lépéseket tennünk, ha akarunk: be kell lépnünk a jelszavunkkal a rendszerbe, és fel kell oldanunk a korlátozást. Ha ellenben azt szeretnénk, hogy az orvosok más velünk kapcsolatos információkat se láthassanak, akkor éppen ellenkezőleg, le kell tiltanunk egészségügyi adataink (vagy azok egy körének) lekérhetőségét mindenki - vagy megadott intézmények - számára. Fontos tudni, hogy életveszély esetén az ellátó személyzet bármikor feloldhatja ezeket a korlátozásokat, hogy a segítségünkre lehessen.

Az EESZT-ben a felhasználó természetesen megnézheti saját adatait is. Megtekintheti a számára felírt e-recepteket és e-beutalókat, értesülhet a hozzájuk tartozó információkról (például e-beutalóval foglalt vizsgálati időpontjáról, helyszínéről, az intézmény elérhetőségéről és a rendelési időről). Letöltheti egészségügyi dokumentumait, leleteit, zárójelentéseit, valamint az orvosok számára lekérhetővé válnak a beteg képalkotó diagnosztikai vizsgálatainak eredményei (röntgenfelvétel, CT-vizsgálat) is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az előnyök beláthatatlanok. Miután a háziorvos és valamennyi szakorvos számára elérhetővé válik, milyen vizsgálatokon volt a beteg és milyen eredményekkel, senkit nem fognak szükségtelenül megismételt vizsgálatokra küldeni. A kezelőorvos több információ birtokában jobb döntést hozhat a gyógykezelésről. A patikus recept nélkül is látja, hogy az orvos milyen gyógyszereket rendelt a beteg TAJ-számára, a járóbeteg-szakrendelő és a kórház pedig látja a hozzá szóló beutalót, sőt készülhet a beteg fogadására, és akár időpontot is ajánlhat neki. Mindemellett a rendszer teljesen átláthatóvá teszi a rendszerirányítók számára az egészségügyben történteket, ami megkönnyíti a kapacitások jövőbeni tervezését.

Az egységes egészségügyi nyilvántartással létrejövő adatbázis elképesztő távlatokat nyit meg a gyógyítás terén

- mondta a KPMG szenior menedzsere. A Big Data-megoldások és a mesterséges intelligencia alkalmazása már számos kísérletben bizonyította, hogy az orvoslásban is lehet szerepe, hiszen nagyszámú beteg adatainak elemzésével képes diagnózisokat felállítani, vagy bizonyos tünetek és beavatkozások együttállásából jövőbeli betegségeket előre jelezni, sőt akár javaslatot is tenni azok megelőzésére. Addig is, amíg ez megvalósul, a rendszer soha nem látott transzparenciát hoz a magyar egészségügybe, hiszen átláthatóvá teszi a betegutakat: minden betegről és az egészségügyi ellátó rendszer összes szereplőjéről világosan lehet majd tudni, hogy ki hol járt, és milyen beavatkozás történt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm