16 °C Budapest

Százezreket fizethetnek a védettségért a kisgyermekes szülők

2017. január 10. 10:01

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a szülőnek, aki itthon az összes ajánlott, de fizetős védőoltást beadatná a gyermekének. A végösszeg akár 287 ezer forint is lehet - írja a Magyar Nemzet.

Az agyhártyagyulladás elleni védőoltás egy kisgyermek esetében 108 ezer forintba kerül, a rotavírus elleni vakcina 39 ezer forint körül mozog. A bárányhimlő elleni oltásért 20 ezer forintot kell fizetni, a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni pedig védőoltás-sorozat 30 ezer forintba kerül.

Vagyis, ha 3 éves korig az összes említett ajánlott kiegészítő oltást beadatják a szülők a gyereknek, az 197 ezer forintba kerül, ezt követheti később a humán papillomavírus elleni vakcina, ami 7. osztályos lányoknak jelenleg ingyenesen kérhető, később azonban akár 84 ezer forintot is fizethetünk érte.

A háziorvosok a szabályozás szerint oltásonként maximum 2000 forintot kérhetnek azért, hogy beadják betegüknek a vakcinát, de változó, hogy ki él ezzel a lehetőséggel. Vannak, akik ingyen is elvégzik az oltást, mások 1000 forintot kérnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címlapkép forrása: Getty Images Hungary

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm