Súlyosbodik a járványhelyzet: rekordszámú új fertőzöttet regisztráltak világszerte

MTI2020. július 25. 17:09

 Csaknem negyven ország jelentett az utóbbi egy hétben rekordszámú napi növekményt a koronavírus-járvány fertőzöttjeinél, ami azt jelenti, hogy a járvány terjedése gyorsul a világ minden nagyobb térségében - jelentette szombaton a Reuters hírügynökség saját számításai alapján.

A rekordok nemcsak az Egyesült Államokban, Brazíliában és Indiában, vagyis a közismerten legrosszabb helyzetben lévő országokban dőltek meg, hanem Ausztráliában, Dél-Koreában, Japánban, Hongkongban, Bolíviában, Szudánban, Etiópiában, Bulgáriában, Belgiumban, Üzbegisztánban, Izraelben és máshol is.Sok ország, különösen azok, amelyekben már enyhítettek a társadalmi távolságtartás előírásain, most egy második járványcsúcsra ért, több mint egy hónappal az első után. Tapasztalatok szerint a fertőzéses esetek számának megugrása után néhány héttel hirtelen megnő a halálos áldozatok számának emelkedése is - emlékeztetett a Reuters.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója azt mondta a héten: a világ még nem tud visszatérni a rendes kerékvágásba, a Covid-19 betegség járványa megváltoztatta az életet.

Arra kérünk mindenkit, hogy élet-halál kérdésnek tekintse, hova megy, mit csinál, kivel találkozik, mert az

- jelentette ki. Az Egyesült Államokban, ahol a legriasztóbbak az adatok, a héten négymillió fölé nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és négy egymást követő napon volt több mint ezer a napi halálozási szám. Brazíliában és Indiában - amelyek a szakemberek szerint még több hónapra vannak a járvány tetőzésétől - átlépte a fertőzések száma az egymilliót a héten.

A délkelet-ausztráliai Victoria államban ismét rekordszámú új fertőzés volt, 24 óra alatt 484. Különösen súlyos a helyzet az állam fővárosában, az ország második legnépesebb városában, Melbourne-ben, ahol július 9. óta ismét részleges karantén van érvényben, és kötelezővé tették a szájmaszk viselését a közterületeken.

Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter szombaton bejelentette, hogy Melbourne-ben kialakítanak egy külön sürgősségi központot a victoriai idősotthonok számára. Az állam 38 idősotthonának 536 lakója aktív fertőzött jelenleg. Az államban a halálos áldozatok száma 61, harmaduk idősotthon lakója volt.

A dél-koreai egészségügyi hatóságok 113 új fertőzéses esetet jelentettek szombaton az utóbbi 24 órából, amely március vége óta a legnagyobb szám. Az új esetek közül 86 külföldről származik. Köztük van 36 olyan dél-koreai, aki Irakban dolgozott mostanáig, valamint 32 orosz tengerész is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Kekst CNC nevű globális stratégiai kommunikációs tanácsadó cég szombaton bemutatott felmérése szerint több országban - köztük Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Japánban - csökken a lakosság elégedettsége a járvány elleni hatósági intézkedésekkel. A felmérést hat országban végezte el a társaság, az említett hármon kívül még Franciaországban, Németországban és Svédországban.

Nagy-Britanniában például csak a megkérdezettek 35 százaléka viszonyul pozitívan az intézkedésekhez, három százalékponttal kevesebb, mint júniusban. Az Egyesült Államokban az emberek 44 százalékának nem tetszenek - szerintük nem elégségesek - a védekezés központi eszközei, az előző hónapban ez az arány még 40 százalék volt. Japánban ezek az arányok 51, illetve 50 százalék. Franciaországban viszont egy hónap alatt hat százalékponttal nőtt az elégedettek aránya, az elégedetlenek aránya 41 százalékot tesz ki.

A felmérés szerint általában az emberek többsége egyetért a maszkviselés kötelezővé tételével. A kivétel Svédország, ahol csak a megkérdezettek 37 százaléka ért vele egyet. Nyilvános zárt helyen alig valaki hord maszkot az országban, ráadásul a kormány még csak nem is tesz ajánlást erre.

A felmérés arra is kiterjedt, hogy az emberek hogyan érzékelik a járvány elterjedtségét. Az eredmény szerint a lakosság mindenütt túlbecsüli azt. Nagy-Britanniában például a megkérdezettek azt gondolják, hogy a lakosság 22 százaléka megfertőződött, miközben hivatalosan ez az arány 0,5 százalék. A halálozási arányszám esetében még nagyobb az emberek tévedése. Mind a hat országban, ahol a felmérés készült, az emberek tartanak a járvány.

Címkék:
biztosítás, járvány, koronavírus, fertőzöttek, hongkong,