6 °C Budapest

Súlyos népbetegség öli a magyarokat: így lehet hatékonyan elkezdeni védekezni ellene

2020. november 19. 20:34

Nap mint nap halljuk ezeket a mondatokat dohányzó ismerőseinktől, akik bár tisztában vannak a dohányzás egészségkárosító hatásaival, mégsem tudják letenni a cigarettát. Most itt az alkalom, hogy megpróbálják! Nemzetközi kezdeményezésre minden év novemberének harmadik csütörtöke a "Ne gyújts rá!" világnap, amelynek célja, hogy rávegye a dohányzókat - legyen az hagyományos cigaretta, e-cigaretta vagy a napjainkban oly divatos hevített dohánytermék-használó -, hogy egy teljes napig ne gyújtsanak rá!

A ma már nemzetközi füstmentes nap ötlete 1971-ben született meg, amikor az amerikai Massachusetts kormányzója arra kérte államának lakóit, hogy egyetlen napig ne gyújtsanak rá, és az így megtakarított összeget fordítsák a helyi középiskola támogatására. A kezdeményezés nagy sikert aratott, öt évvel később már az Amerikai Rákellenes Liga hirdetett füstmentes napot, amelyhez egymillió ember csatlakozott - írja közleményében a Korányi Intézet.

Mi a helyzet Magyarországon?

Hazánkban idén év elejére készült el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet országos, dohányzási szokásokat vizsgáló reprezentatív felmérése1, amely szerint tavaly a felnőtt magyar lakosság közel 30%-a volt aktív dohányzó (beleértve az e-cigaretta-használatot is).

Míg 2003-ban 34% volt a dohányzók aránya, addig napjainkban a lakosság 27,3%-a napi rendszerességgel, 2,3%-a pedig alkalmanként dohányzik vagy használ dohányzással kapcsolatos elektronikus eszközt, ami még mindig magas arány. Ez utóbbiakat azért is nagyon fontos kiemelni, mert számos alternatív eszközt használó nincs tisztában azzal, hogy a nikotin akkor is káros és ugyanúgy függőséget okoz, ha nem a dohányfüsttel kerül az emberi szervezetbe

- mondta el dr. Cselkó Zsuzsa, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet osztályvezetője. A dohányzók nemcsak saját egészségüket károsítják, hanem sok esetben családtagjaik egészségét is: a felmérés szerint a dohányzók 72%-a kisebb-nagyobb rendszerességgel dohányzik otthonában, sokan zárt térben, 29%-uk pedig az autójában is. A dohányzó a cigaretta füstjének csupán 15%-át szívja be2, a többi a levegőbe kerül és mások is belélegzik, akik így passzív dohányzóvá válnak.

Szerencsére sokan próbálkoznak a leszokással is, a megkérdezett dohányzók 26%-ának, azaz több mint egynegyedének volt már ilyen kísérlete. Egy részük önerőből szokott le, de közel egyötödük szakember segítségét is igényelte. Nemzetközi tanulmányok szerint, szakmai segítségével akár megháromszorozódik a leszokás esélye. A leszokási próbálkozás azonban csak az első lépés, az igazi kihívás a tartós nikotinmentesség fenntartása. Nagy segítség leszokási próbálkozáskor a várható egészségnyereségre gondolni, hiszen tudjuk, hogy a dohányzás jelentős szerepet játszhat olyan súlyos megbetegedések kialakulásában, mint a tüdőrák, a szívbetegségek, az agyérelzáródás, illetve az agyvérzés. De elég csak a mindennapokra gondolni, mit veszítenek a dohányzók: fizikai teljesítőképességet, az ízek és illatok maximális élvezetét, a szép bőrt és kellemes leheletet - csak néhányat felsorolva a sok közül. 

A "Ne gyújts rá!" világnap ezért jó alkalom arra, hogy a dohányzók ezen a napon kipróbálják, milyen az élet cigaretta nélkül, és végiggondolhatják, hogy érzik magukat egy napi nem dohányzás után, tudják-e folytatni cigaretta nélkül, vagy, hogy kérnének-e támogatást vagy segítő gyógyszert a leszokáshoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha pedig sikeres és valóban füstmentes lesz november 19-e, jöhet a következő lépés.

Jó hír, hogy ezt a hosszú, és sok esetben nem könnyű utat nem kell egyedül megtenni. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet Dohányzás Leszokást Támogató Központ 06 80 44 20 44-as száma napi 24 órában hívható, ahol nemcsak tanácsot, de sok esetben lelki támogatást, megerősítést is kaphatnak a dohányzók a teljes leszokáshoz. 

"Sokan talán nem is gondolják, de a függőség két részből áll: egyrészt a nikotin okozta fizikai függőségből, másrészt a lelki függőségből, amely a társas együttléthez és a napi rutinhoz kapcsolódó helyzetekből alakul ki. A Dohányzás Leszokást Támogató Központunkban mindkettőben segítséget nyújtunk" - tette hozzá dr. Cselkó Zsuzsa.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem