14 °C Budapest

Súlyos kór fenyegeti iskolás gyerekek tízezreit: sokan nem is sejtik, nagy a baj

2017. április 23. 14:30

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar az iskoláskorú gyermekek 3-7 százalékát érinti Magyarországon. Nyolcvan százalékban genetikailag meghatározott, erősen öröklődő idegfejlődési zavarról van szó, amely kinőhető, ám az esetek 50-60 százalékában a tünetek egy része vagy egésze felnőttkorban is megmarad - ismertette Dr. Bitter István.

A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára hangsúlyozta, hogy gyógyszeres kezeléssel és pszichoterápiával jelentős javulás érhető el.

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar vezető tünete a figyelemzavar, szétszórtság, hiperaktivitás és impulzivitás.

A részletek figyelmen kívül hagyása, a figyelem fenntartásának nehézsége, a feladatok megszervezésével és befejezésével kapcsolatos problémák, a tartós figyelmet igénylő feladatok elkerülése, a feledékenység, a különféle tárgyak elvesztése mind-mind a tünetek közé tartoznak - magyarázta Dr. Bitter István.

Hozzátette, hogy a babrálás, fészkelődés, a sok beszéd, mások félbeszakítása és a türelmetlenség is jellemző. Az egyetemi tanár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezek önmagukban nem jelentenek betegséget, hiszen a diagnózis során egyéb kritériumokat is figyelembe kell még venni.

Fontos, hogy a tüneteknek 12 éves kor előtt kell jelentkezniük, és az élet legalább két színterén, például otthon és az iskolában is elő kell fordulniuk. Összességében elmondható, hogy az életminőség és a teljesítmény is romlik.

Tanulási vagy beilleszkedési gondok esetén tehát érdemes az ADHD-ra is gondolni - hívta fel a figyelmet Dr. Bitter István.

Az ADHD gyermekkorban gyakoribb a fiúknál, mint a lányoknál; a fiúk inkább impulzívak, míg a lányokra a figyelemhiány a jellemzőbb - jelezte az egyetemi tanár. Negyven éves kor körülre kiegyenlítődés tapasztalható, a nőknél és a férfiaknál körülbelül ugyanolyan gyakorisággal fordul elő az ADHD.

Felnőttkorban a feledékenység, a koncentrációs problémák és a feladatszervezéssel kapcsolatos nehézségek mind-mind összefüggésbe hozhatóak az ADHD-val. Azért is érdemes erre odafigyelni, mert

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
a sorozatos munkahelyi hibázás akár az állásunkba is kerülhet, és gyakran ez a kórkép áll a képzettség és az intellektus alapján elvárhatónál gyengébb teljesítmény mögött

- hívta fel a figyelmet a szakember.

Dr. Bitter István elmondta, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar jó prognózisú, hiszen az életkor előre haladtával csökkenhetnek, sőt, akár meg is szűnhetnek a tünetek. Oki kezelés ugyan nincs, de gyógyszerrel és viselkedésterápiával hatékonyan lehet befolyásolni a tüneteket.

A korai diagnózis és a megfelelő kezelés pedig jelentősen javítja a betegség kimenetelét.

Azért is fontos, hogy minél előbb szakemberhez forduljon a páciens, mert a kezeletlen ADHD-sok körében gyakoribb az agresszív viselkedés, az alkohol- vagy drogfogyasztás, a közlekedési kihágás, baleset, gyakori, hogy iskolai, munkahelyi teljesítményük elmarad az intelligenciájuk alapján elvárható szinttől - húzta alá Dr. Bitter István.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm