15 °C Budapest

Súlyos ítélet ez a magyar emberekre is: már 4 éven belül megváltozhat a teljes életünk

MTI
2020. július 9. 17:28

Egyre nő az esélye annak, hogy a globális átlaghőmérséklet már a következő öt évben 1,5 Celsius-fokkal meghaladja az iparosodás előtti szintet - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által közzétett friss mutatókból.  

A kutatók szerint jelenleg 20 százalék az esély arra, hogy a kritikus szint átlépése már a 2024 előtti évek valamelyikében bekövetkezik - írja a BBC hírportálja. A szakemberek szerint a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra korlátozásával elkerülhetők a klímaváltozás legsúlyosabb hatásai.  

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény célja a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartása az iparosodás előtti szinthez képest. Kutatók szerint a világ átlaghőmérséklete már most több mint 1 Celsius-fokkal növekedett az 1850-es évekhez képest és valószínűleg ezen a szinten is marad a következő öt évben.

Korábbi tanulmányok 10 százalékra tették az esélyét az 1,5 Celsius-fokot meghaladó melegedés rövid távú bekövetkezésének. A brit meteorológiai szolgálat, a Met Office kutatói - akik a WMO megbízásából készítették el ezt az új jelentést - rámutattak, hogy ez az esély mostanra megkétszereződött és idővel tovább emelkedik.

A világ bizonyos részein jóval érezhetőbb lesz a melegedés, mint máshol. A kutatók szerint az Északi-sarkvidék például a globális átlagnál valószínűleg kétszer gyorsabban melegszik idén. A szakemberek előrejelzései szerint továbbá a következő öt évben több vihar lesz Európa nyugati része felett az emelkedő tengervízszint miatt.

A jelentés készítésekor a kutatók számításba vették a természet változékonyságát, valamint az emberi tevékenységekből eredő szén-dioxid-kibocsátást, ugyanakkor nem vették figyelembe a koronavírus-járvány miatti emissziócsökkenést.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Petteri Taalas, a világszervezet főtitkára szerint mivel a szén-dioxid nagyon hosszú ideig megmarad a légkörben, ezért az idei kibocsátás-visszaesés miatt várhatóan nem fog csökkeni a globális hőmérséklet-emelkedésért felelős légköri szén-dioxid-koncentráció.  

A szakemberek ugyanakkor aláhúzták, hogy ha be is következik az 1,5 Celsius-fokot meghaladó melegedés, attól még nem vesztik érvényüket a párizsi klímaegyezmény célkitűzései, hanem még nagyobb hangsúlyt fog kapni a kibocsátáscsökkentés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 14:59
Rogán Antal márciusban 17,6 százalékos áremelést engedélyezett a propagandaminisztérium fő beszállít...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem