Súlyos fertőzésveszélyre figyelmeztetnek a patikák: ezt a legtöbb magyar elrontja

Pénzcentrum2020. január 21. 05:45

Az elmúlt 10 évben több mint 2500 tonna gyógyszerhulladékot gyűjtött be a lakossági szelektív gyógyszerhulladék begyűjtését végző nonprofit cég: adataikból az derül ki, hogy a szemét a mennyiség évről évre nő. A háztartások hulladéktermelésének mértéke 2005 óta megkétszereződött. Valószínűleg a magyar fogyasztók tudatossága áll az egyre növekvő mennyiség hátterében, viszont sokan még mindig nincsenek tisztában azzal, mit kezdjenek a gyógyszerhulladékkal, mi számít annak, illetve mire érdemes figyelni a gyűjtésénél. A témával kapcsolatban Dr. Marjai Tamást, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai elnökét kérdezte a Pénzcentrum.

Már a 2018-ban leadott mennyiség jóval nagyobb volt annál, mint amire az előző évek adatai után számítani lehetett. 2018-ban 25 tonna hulladék gyűlt össze átlagosan a patikákban benzinkutakon és drogériákban elhelyezett gyűjtődobozokban havonta: csaknem két tonnával több, mint előző évben. Bár a 2019-es évről, amikor a magyarországi gyógyszerhulladék feldolgozását végző céget, a Recyclomed Nonprofit Kft.-t kérdeztük, nem voltak pontos. adataik, azt megerősítettek, hogy a leadott hulladék mennyisége 2019-ben is nőtt az előző évhez képest.

Ez összefügghet azzal is, hogy a lakosság mind szélesebb köre van tisztában azzal, hogy a lejárt szavatosságú vagy fel nem használt gyógyszer veszélyes lehet a környezetre, ezért fontos a szelektív gyűjtése

- mondta el korábban Miklósi András , a cég ügyvezető igazgatója. Az utóbbi 10 évből rendelkezésre álló adatok alapján azt látjuk, hogy amíg 2010-ben még az összegyűlt gyógyszermennyiség  200 tonna alatt volt, 2018-ban a 300 tonnát is meghaladta. A leadott havi átlagos mennyiség is folyamatos emelkedést mutat: 2010-ben, 2012-ben, 2015-ben és 2018-ban is jelentősen megugrott az átlagosan leadott havi mennyiség. 

Loading...

Összesen 4166 gyűjtőponton, csaknem 2300 patikában, és számos más gyógyszerárusító helyen találhatók meg a zöld konténerek, amelyekbe a háztartásban keletkezett lejárt szavatosságú vagy feleslegessé vált gyógyszereket le lehet adni. Azonban sokan nem tudják, mit és hol adhatnak le, vannak-e gyógyszerek, amely a kommunális hulladéknak számít, és mire érdemes figyelni, ha gyógyszerhulladékot adnak le. Ennek jártunk utána.

Pénzcentrum: Évről évre nő a patikákban és más gyűjtőpontokon leadott gyógyszerhulladék mennyisége. Miért lehet ez? Egyre több gyógyszert használnak a háztartások, vagy egyre tudatosabbak a betegek, és nem dobják a szemétbe a hulladékot?

Dr. Marjai Tamás: A gyógyszertári tapasztalatok alapján inkább az utóbbi állítást tartjuk valószínűbbnek. Egyre több ember figyel oda a környezetére, és egyre többen értesülnek a gyógyszerhulladék gyűjtő rendszer működéséről, ezért nő évről-évre a gyógyszertári szelektív hulladékgyűjtő dobozokban visszagyűjtött készítmények mennyisége.

PC: Milyen gyógyszerek számítanak veszélyes hulladéknak?

M. T.: A jogszabályi rendelkezések értelmében az összes lejárt, nem szükséges vagy már nem felhasználható készítmény gyógyszerhulladéknak számít, amit szelektíven kell gyűjteni. 

Ez alól nincsen kivétel.

Természetesen a környezetünk szempontjából vannak jobban és kevésbé szennyező gyógyszerkészítmények, azonban ez alapján nem érdemes és nem is szabad válogatni a különböző termékek között. A megsemmisítés szempontjából szintén lényegtelen, hogy mennyire veszélyes anyagról van szó, mert minden gyógyszerhulladékot válogatás nélkül égetéssel semmisítenek meg. Ezek alapján minden fel nem használt gyógyszerkészítményt nyugodtan vigyenek vissza a gyógyszertárba. 

PC: Vannak olyan készítmények, amelyeket érdemes inkább a kommunális hulladékba, esetleg a komposztba dobni?

M. T.: Gyógyszerhulladékot minden esetben a gyógyszerhulladék gyűjtőbe kell dobni. A gyógyszerkészítmények csomagolása jellemzően papírból, műanyagból, fém fóliából, ritkábban üvegből áll. Ezek nem komposztálható anyagok. 

Magukat a gyógyszereket pedig azért nem szabad komposztálni, mert a szelektív gyűjtésnek pont az a célja, hogy megakadályozzuk ezeknek az anyagoknak a környezetbe kerülését.

PC: Milyen olyan hulladék keletkezhet a háztartásban, amelyet nem lehet a patikában vagy más gyűjtőpontokon leadni? 

M. T.: A jogszabály kétféle gyógyszerhulladékot különböztet meg. Az egyik típusba az egyszerűbb készítmények tartoznak, mint például a tabletták, kapszulák, szirupok, kenőcsök és hasonló készítmények. A másik típusba azok a készítmények tartoznak, melyek használata során fennáll a sérülés veszélye, mint például az injekciós tűk és fecskendők, valamint az infúziós szerelékek esetében. Ezeket a veszélyes hulladékokat szintén szelektíven kell gyűjteni, és az erre szolgáló gyűjtőhelyen kell őket leadni. 

Az eddigiekhez képest a különbség csak annyi, hogy ezeket nem a gyógyszertárakba, hanem a járó-, illetve a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóhoz kell visszavinni. Tehát, ha valaki ilyen típusú hulladéktól szeretne megfelelő módon megszabadulni, akkor a legközelebbi kórháznál vagy szakrendelőnél kell érdeklődnie, hogy hol tudja elérni a lakossági gyűjtőhelyet.

PC: Mire érdemes figyelnie annak, aki a patikába viszi a gyógyszerhulladékot? 

M. T.: A legfontosabb kérésünk a betegek felé, hogy soha ne tegyenek törött üveget, illetve injekciós tűt, valamint infúziós szereléket a kidobandó gyógyszerek közé, mert ezek könnyen sérüléseket okozhatnak. A gyógyszerhulladék kezelésénél, illetve a gyűjtődobozok mozgatásánál a leadott gyógyszerek közt lévő hegyes, szúrós tárgyak átszakíthatják a csomagolást vagy akár a gyűjtődoboz oldalát is. Ennek következtében ezek az eszközök sérülést okozhatnak a gyógyszertári dolgozóknak és a dobozok begyűjtését végző szállítóknak is. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szennyezett tűk szúrása miatt fennáll a fertőzés kockázata, ezért mindig nagyon komolyan kell venni ezeket az eseteket. 

A hatályos előírások alapján, amíg van gyógyszer a csomagolásban, addig az is része a gyógyszerhulladéknak, ami azt jelenti, hogy azt ugyanúgy a gyógyszerhulladék gyűjtő dobozba kell tenni. Éppen ezért nem érdemes fáradni azzal, hogy megpróbáljuk kiszedni a készítményeket a csomagolásból, azokat nyugodtan egy az egyben bedobhatjuk az erre a célra szolgáló gyűjtőedénybe.

Ha az adott készítményt teljes egészében felhasználtuk, akkor az üres csomagolóanyagokat a szelektív vagy a kommunális hulladékgyűjtőkbe kell kidobni. 

PC: Mit tehetnek azért a betegek, hogy eleve kevesebb gyógyszerhulladék keletkezzen a háztartásukban?

M. T.: A visszahozott gyógyszereket vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy nagyobb mennyiségben főleg a vényköteles gyógyszereket hozzák vissza a betegek. A vény nélküli készítményekből ritkábban szoktak felhalmozni a betegek otthon nagyobb készleteket. Ennek oka, hogy egyrészt bármikor könnyen hozzáférhetők a gyógyszertárakban, másrészt általában rövid ideig használják őket egy-egy akut probléma kezelésére. Mivel nincs szükség a tartós használatukra, ezért általában csak egy-egy dobozzal vesznek belőlük a betegek, melyet akár teljes egészében fel is használnak. 

Hulladékká általában azok a bontott készítmények válnak, melyekre már nincs szükség, mivel a tünetek elmúltak. Ha ugyanazok a tünetek hosszú ideig nem jelentkeznek, akkor ezek a megmaradt készítmények idővel egyszerűen lejárnak. 

Ide tartoznak még a házipatikák vény nélkül kapható gyógyszerei is, melyeket a biztonság kedvéért tartunk otthon, esetleg egy utazás miatt szerzünk be, de végül nem használunk fel. Azért is érdemes időről időre átnézni az otthoni gyógyszereinket, hogy a már fel nem használható készítményeket kiválogassuk, és gondoskodjunk a megfelelő megsemmisítésükről.

A nagy mennyiségű gyógyszerhulladékot a vényköteles gyógyszerek adják.

Ennek több oka is van. Előfordul, hogy az orvos egy új terápiát rendel el a betegnek, és már első alkalommal három havi mennyiséget ír fel. A beteg kiváltja a teljes mennyiséget, de rövidesen kiderül, hogy egy mellékhatás miatt nem tudja szedni a gyógyszereket. Mivel a beteget át kell állítani egy másik készítményre, azonnal keletkezik több hétre való felhasználhatatlan gyógyszer.

Az is gyakran előfordul, hogy a betegek nagy mennyiségű vényköteles gyógyszert tartanak otthon a biztonság kedvéért, attól tartva, hogy nem tudják majd időben felíratni az orvossal a recepteket. Aztán a beteg állapotának változása miatt más gyógyszerekre van szükség, átállítják más terápiára, és a felhalmozott készlet feleslegessé válik.

Emellett sokan gondolkodás nélkül felíratják és kiváltják az összes gyógyszerüket, függetlenül attól, hogy mennyi van belőle otthon. Ez főleg azokra a betegekre jellemző, akik több készítményt is szednek egyszerre, nem ritkán akár tíznél több fajtát is. 

Ha van rá lehetőségünk, akkor segítsük családtagjainkat a gyógyszereik és házipatikájuk rendszerezésében. Rendszeresen nézzük át az otthon tartott készítményeiket, beszéljük át, hogy a felírt vények közül melyiket szükséges kiváltani, és melyiket lehet későbbre halasztani. Ebben nyugodtan kérhetjük a gyógyszerészek tanácsát is.

A fel nem használt gyógyszerek mennyiségének csökkentése a környezetünk védelme mellett a gyógyszerellátás szempontjából is fontos. A fel nem használható támogatott készítmények esetében nem csak a készítmények vesznek el, hanem a hozzájuk adott támogatás is kárba vész. Éppen ezért nagyon fontos, hogy amennyire csak lehet a gyógyszerek helyes alkalmazása mellett figyeljünk arra is, hogy ne halmozzunk fel belőlük feleslegesen sokat.

Címkék:
biztosítás, szelektív, gyógyszer, patika, gyógyszertár, hulladékgyűjtés, kommunális hulladék,