13 °C Budapest

Súlyos áremelés a magánklinikákon: ennyiért vállal gyermeket a magyar elit 2021-ben

2021. február 17. 05:50

Már a járványt megelőzően egyre nagyobb szerephez jutottak a magánszolgáltatók az egészségügyben, a lecsengést követően pedig csak még többen fordulhatnak a magánklinikákhoz. A magánegészségügyi intézmények amellett, hogy részben tehermentesíthetik az állami ellátórendszert, hozzájárulnak a szektor kifehéredéséhez. A hálapénz rendszerének felszámolásának hatására még több beteg fordulhat magánellátókhoz, ahol immár legálisan fizet a többletszolgáltatásért. Ebben az egyik leginkább érintett terület a várandósgondozás és szülés. Az viszont már most látható, hogy a járvány gazdasági hatásia, az infláció a magánegészségügyet sem kímélte: több klinikán jelentős, 20 százalékos áremelés is végbement a péndémia kitörése óta. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, hogy milyen árakra számíthat, aki idén szeretne szülni magánkórházban, valamint megmutatjuk, mennyit drágult az ellátás a járvány kezdete óta.


A magánegészségügyi intézmények szerepe az elmúlt évek során egyre nőtt Magyarországon, ez a növekedés pedig új lendületet vehet a járvány után is. Egyrészt a járvány miatt hosszúra nyúlt várólisták a jövőben csak még hosszabbak lesznek szakemberek véleménye szerint, így aki nem akar várni, rákényszerülhet, hogy magánszolgáltatónál műttesse meg magát. Ezen túlmenő a pandémia sokak szemét felnyithatta, hogy mit is takar, mennyibe is kerül a magánegészségügyben 1-1 vizsgálat, hiszen a koronavírus-teszteket rengeteg ilyen szolgáltatóknál végeztették el. Így a jövőben kevésbé fognak idegenkedni ezektől a szolgáltatásoktól.

Egy 2020. októberi felmérés szerint a magyarok 40 százaléka szokott legalább évente - ezen belül felük (18%) évente többször is - igénybe venni valamilyen magán-egészségügyi ellátást. Magánúton leggyakrabban (24%) fogorvoshoz jár a lakosság, de gyakori a nőgyógyászati, bőrgyógyászati és szemészorvosi látogatás is (5-13%). Magánorvoshoz jellemzően a magasabb jövedelműek (48%) és a felsőfokú végzettségűek (63%) járnak. Szakterülettől függetlenül a többség az elmúlt évben összesen legfeljebb 20 ezer forintot fizetett ki magánrendeléseken. A drágábbnak számító fogorvosi kezelések éves összege tavaly átlagosan 76 ezer forint volt, míg a nőgyógyászati, bőrgyógyászati és szemészorvosi szakrendelésekre átlagosan 30 ezer - 40 ezer forintot költöttek.

A magyar nőgyógyászati állami ellátás volt mindig is az a terület, ahol a legtöbb hálapénz folyt át a rendszeren. Az pedig, hogy eddig is "fizetős" szolgáltatásként tekintettek sokan a szülésre, várandósgondozásra, azt eredményezi, hogy a jövőben többen fordulhatnak magánklinikákhoz. Ráadásul a szülés, terhesgondozás terén fellépő igények sokkal tervezhetőbbek, mint egy sürgős műtét: a szülők, családok előre fel tudnak készülni az esetleges kiadásokra. A hálapénz visszaszorítása elleni küzdelem pedig, amely az orvosbérek emelésével és az állami és magánellátás átjárhatóságának megnehezítésével, az orvosválasztás tiltásával pedig csak rásegíthet erre a folyamatra.

A járvány pedig még több várandóst terelhet magánszolgáltatókhoz, ahol nem lesz akkora várakozi idő az egyes vizsgálatokra, és nem szabad elfelejteni a bizalmi tényezőt is. Az emberek, ha az egészségükről, és legfőképpen ha születendő gyermekükről van szó, akkor sokkal inkább hajlandók költeni azért, hogy a "legjobb kezekben" érezhessék magukat. Viszont az infláció a magánszektort sem kímélte: az egészségügyben is felkúsztak az árak a járvány kitörése óta.

A szülés ára a magánkórházban

Eddig sem volt éppen pénztárcakímélő a szülés egy-egy magánklinikán, azonban a járvány óta több szolgáltató árat is emelt. Hogyha a várndósgondozást és a kötelező vizsgálatokat is magánúton bonyolítja, akár már a 10 milliós babaváró támogatás negyedét is elköltheti az első szülésre. Ha viszont csak magát a magánszülést vizsgáljuk, 500 ezer forinttól 1,8 millióig terjed a szolgáltatók díjszabása. A választék pedig egyelőre nem túl nagy: bár több magánklinika vállalja a vizsgálatokat és várandósgondozást, magát a szülést már kevesebb helyen bonyolítják le.

A Róbert Magánkórházban ahogy tavaly, idén is több csomag közül is választhatnak a családok. Az Arany csomag 2020-ban 455 ezer forint volt, a Platina csomag 695 ezer, és a Gyémánt csomag 1,495 millió forint. 2021-ben már négy csomag közül válaszhatnak: Az Arany csomag, mely magában foglalja a magánklinikai szülést az ügyeletes orvossal és szülésznővel, a műtői költségeket császármetszés esetén, az apás szülést, gyermekágyi ápolást, az újszülött ellátást 545 ezer forint. Az elhelyezés kétágyas szobában történik, 2 éjszaka ára és étkezés van még az árban.

Gyorsított babaváró támogatás igénylés menetéért, és a részletekért kattints ide!

A Platina Pro és Platina Plus csomagok 795 és 845 ezer forintba kerülnek, ezek tartalmazzák az Arany csomag szolgáltatásait, de már választott orvossal és szülésznővel, plusz 1 éjszakával, családi vagy egyágyas szobában történő elhelyezéssel. A két csomag abban tér el, hogy benne van-e az árban az érzéstelenítés, a kétágyas szobában történő elhelyezés, szoptatási tanácsadás, vagy az étkezés a kísérő számára.

A Gyémánt csomag ezeken túl kiegészül egy emelt szintű újszülött ellátási csomaggal, köldökzsinórvér gyűjtéssel, tárolással, és még taxiszolgáltatást is biztosítanak Budapesttől legfeljebb 40 km-re távolságig oda-vissza. Mindez 1,695 millió forintba kerül. Vagyis

13-20 százalékos áremelkedés történt a szülési csomagok díjszabásában 2021-re.

A Dr. Rose magánszülészetén a hüvelyi szülés érzéstelenítéssel és anélkül tavaly 1 millió 120 ezer forinttól volt kérhető, a császármetszéses szülés 968 700 forinttól. Idén azt a tájékoztatást találtuk a honlapon, hogy a hüvelyi és császármetszéses szülés is egyaránt 1,8 millió forinttól vehető igénybe, bár zárójelben megjegyzik, hogy a terhesgondozási csomag ára részarányosan levonódik - feltétlezhetően akkor, ha azt nem ott vették igénybe. (A terhesgondozási csomag teljes ára 680 ezer forint, a 19. héttől 580 forint, a 26. héttől 480 ezer forint, a 33. héttől 380 ezer forint és a 36. héttől 280 ezer forint.) Ez alapján nem történt emelés a tavalyi árakhoz képest, mindössze összevonva tünteti fel a honlap, amelyet addig külön jeleztek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Maternity klinikán idén, ahogy tavaly is, az alap szülési csomag a Maternity orvosával 830 ezer forintba kerül, vendégorvossal 680 ezer forintba. Ebben benne van a természetes szülés, vagy császármetszés levezetése, epidurális fájdalomcsillapítás, vagy műtéti érzéstelenítés, 2 éjszaka komfortos családi szobában étkezéssel, 1 választott kísérővel, valamint az édesanya és az újszülött megfigyelése, ellátása. Tartalmazza továbbá a császármetszés esetén egy alkalmas gyógytornát, szoptatási tanácsadást, az anyakönyvezést és védőnői szolgáltatást. A Maternitynél ikerterhesség esetére is van külön csomag, ennek alapára 970 ezer forint.

Az exkluzív szülési csomag az alapcsomagok szolgáltatásain felül nem csak az orvos, hanem a szülésnő kiválasztását is biztosítja, a szülést követően 3 éjszakát családi VIP szobában, személyzettel és A’la Carte étkezést két fő részére. Továbbá tartalmazza az egyéni gyógytornát minden nap, a személyre szabott dietetikai tanácsadást, és egy fotóalbumot is az újszülöttről. Mindez 1,8 millió forint.

Ezek az árak viszont csak 2021. július 30-ig történő szülés esetén érvényesek. Aki ezután szül, arra már az emelt ár vonatkozik majd.

A nyíregyházi F Medicalnál (ami tavaly még Finnamed néven volt fellelhető) 2020-ban az exkluzív szülészeti csomag ára 890 ezer forint, császármetszés esetén 90 ezer forintos felárral. Az idei árakról nem találtunk nyilvános tájékoztatást, és lapunk megkeresésére az F Medical azt közölte: "Jelenleg a vírus helyzetre való tekintettel klinikánkon nincs lehetőség szülésre".

A pécsi Da Vinci Magánklinikán szintén nem változtak az árak tavaly óta: a spontán hüvelyi szülés (2 éjszaka) ugyanúgy 850 ezer forint, míg a császármetszés (3 éjszaka) 990 ezer forint. A hozzátartozó ellátás/éjszaka napi 25 ezer forintba kerül. 

Szülésre is megoldást nyújhat az egészségbiztosítás, egészségpénztár

A magánszolgáltatók honlapjain általában külön felhívják a figyelmet, hogy rendezhetők a szolgáltatások díjai egészségbiztosítás, illetve egészségpénztár útján is. A Maternitynél például a szülési csomag biztosítótársaságon keresztül történő fizetés esetén még drágább is: 1,1-2,4 millió forint. Viszont nem mindenkinek van akkora megtakarítása, hogy amikor eljön az idő, egy összegben le tudja tenni a szülés árát - a gondozási díjakról, vizsgálatok áráról nem is beszélve. Ilyen esetben sem kell lemondani a magánkórházak nyújtotta szolgáltatásokról: előre tervezetten is össze lehet gyűjteni az összeget.

Lapunk által korábban megkérdezett biztosítók válaszaiból az derült ki: az elmúlt években folyamatosan növekedett a kereslet a magánegészségügy szolgáltatásai és ezzel párhuzamosan az egészségbiztosítási konstrukciók iránt. Az állami ellátórendszer kapacitása véges, erre a járványidőszak még jobban ráirányította a figyelmet. A magánbiztosítások iránti keresletet a járvány első hulláma nem befolyásolta érdemben, viszont a második hullám idején már - talán éppen az állami rendszer túlterheltsége miatt - megnövekedett érdeklődést tapasztalnak az ügyfelek irányából - jelezte az Union biztosító.

A kisebb magánpraxisok helyett várhatóan a szélesebb szolgáltatási palettájú, nagyobb, innovatív magánszolgáltatók fognak dominálni a szektorban. A szakemberek egy része a magánszolgáltatóknál képzeli el a jövőt és nem dolgozik majd mindkét rendszerben. A háztartások egészségügyi költései - a paraszolvencia kivezetésével - várhatóan jelentős részben a magánszolgáltatások igénybevételére fordítódnak majd. A jövőben a magánszolgáltatások - és ezzel párhuzamosan a magán egészségbiztosítások - még szélesebb körű és gyorsabb elterjedésével számolnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem