13 °C Budapest

Súlyos a helyzet: ezekben a megyékben egyáltalán nincs fogorvosi ügyelet

2020. augusztus 3. 08:30

Hat olyan megye is van Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozási listájában, ahol egyáltalán nincs tb-szerződött fogászati ügyelet - írja a Népszava. Az érintett megyék Csongrád-Csanád, Somogy, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Tolna, és Veszprém, ahol összesen több mint kétmillió embert érint a probléma.

Ugyanakkor a napilapnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke azt mondta, hogy más megyékben sem lehet sokkal könnyebb a helyzet, mivel az ügyeletet az alapellátás részeként az önkormányzatoknak kellene megszervezniük, a biztosító viszont nagyon kevés pénzt fizet a feladatra.

A fogászatot körülbelül 1400 forintos óradíjból kellene megszervezni, ebből kellene fizetni a fogászati anyagot, az orvos és az asszisztencia bérét, a takarítást, és az egyéb rezsiköltségeket és mivel ennyi pénzből ez lehetetlen, az önkormányzat vagy mélyen a zsebébe nyúl, vagy nem tud ügyeletet biztosítani.

A Népszava azt írja, a legtöbb helyen a hétvégén és az ünnepnapokon néhány órás ügyeletet szerveznek, holott a törvény szerint folyamatos ügyeleti ellátást kellene biztosítani. A fogorvosi közösségi portálok bejegyzései szerint a megyei jogú városokban az önkormányzatok bruttó 2300 és 8000 forint közötti óradíjat fizetnek az ügyeletért az egyes fogászati vállalkozásoknak, a szakemberek pedig azt mondják, hogy egy előírás szerint fenntartott fogorvosi ügyelet a legóvatosabb becslések szerint se hozható ki évente 50-60 millió forintnál kevesebből.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 15:43
Milák Kristóf hiába zárta öt arany- és egy ezüstéremmel a Duna Arénában rendezett 126. országos úszó...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem