11 °C Budapest

Sokkoló számok: 3,1 millió magyar szenved ilyen betegségben

2020. január 5. 14:00

450 ezer magyar orvosi ellátási szükséglete maradt kielégítetlenül 2017-ben a KSH becslése szerint, ami a 2018-as Egészségügyi Évkönyvben jelent meg. A kiadvány szerint ez javulást jelent a korábbi időszakhoz képest, 2010-ben ugyanis még 750 ezer ember nem kapta meg a szükséges orvosi ellátást.

2010-ben közülük minden negyedik anyagi okok miatt nem gyógyíttatta magát, 44 százalékuk pedig nem ment orvoshoz, mert várt, hátha meggyógyul. A harmadik leggyakoribb ok az időhiány volt 16 százalékkal. Ezzel szemben 2017-ben utóbbi szempont már 27 százaléknál játszott döntő szerepet, 5-6 százalék pedig a félelmet, a várólistákat és az anyagi okokat jelölte meg - írja a kiadványt feldolgozó napi.hu.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

Országrészenként jelentős eltérések vannak a kielégítetlen orvosi szükségletek tekintetében. Pest megye lakosaink 1,4, Budapest lakosainak 3,3 százalékának maradt kielégítetlenül az orvosi ellátási szükséglete, Észak-Magyarországon viszont 8,5 százalék járt így. Jövedelmi ötödök szerint a 4,7 százalékos országos átlaggal szemben a legalacsonyabb jövedelmű csoportban a lakosság 6,3 százaléka nem tudta szükség szerint kielégíteni egészségügyi ellátási igényeit.

2010-ben csaknem 3 millió magyar küzdött krónikus betegséggel, 2018-ban a számuk már meghaladta a 3,1 milliót, arányuk 36-ról 39 százalék fölé emelkedett. Az alapfokú végzettségűek közül minden második, a diplomásak közül csaknem minden harmadik krónikus betegségben szenvedett 2018-ban. A legtöbb krónikus beteg. 388 ezer fő Észak-Alföldön él.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem