8 °C Budapest

Sokkoló: ennyien kapnak naponta fertőzést a magyar kórházakban

2019. október 17. 09:00

Naponta nagyjából kétszázan kapnak valamilyen fertőzést a magyar kórházakban, a Nemzeti Népegészségügyi köztpont szerint összességében a betegek 3,5 százaléka kap el valamit az intézményekben.

Magyarországon a betegek 3,5 százaléka kap kórházi fertőzést, naponta pedig több mint kétszáz, az egészségügyi ellátással összefüggő infekciót regisztrálnak - közölte Oroszi Beatrix, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai vezetője az IME - Interdiszciplináris Magyar Egészségügy című szakfolyóirat egészségügyi konferenciáján. A Világgazaság tudósítása szerint elhangzott, hogy a kórházi fertőzések, a szigorú előírások betartásával akár 30-50 százalékkal is csökkenthetők lennének.

Magyarország az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet globális betegbiztonsági programja alapján 2018-ban elindította az infekciókontroll-pályázatokat a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézetek számára, a kórházi fertőzések visszaszorítására 2,1 milliárd forint uniós pályázati forrás áll rendelkezésre. Egy-egy kórház 60 millió forintra pályázhat - erről már Csányi Endre Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi szakmai irányításért felelős helyettes államtitkára beszélt.

A programhoz kapcsolódó finanszírozási feltételeket mindenképpen be kell építeni az egészségügyi büdzsébe - hangsúlyozta -, de ez még kidolgozás alatt van, a projekttel kapcsolatos nagyobb beruházások pedig elmondása szerint legkorábban 2021-ben valósíthatók meg.

A kórházi fertőzések visszaszorítására az országos tiszti főorvos öt módszertani levelet is megfogalmazott

- hangzott el a konferencián.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem